A világ legjobbjai közt a Semmelweis Egyetem

Szerző: | 2021.02.19., 08:26 | Magyarország

Forrás: Semmelweis Egyetem

Több mint nyolcvan ország közel ezerötszáz felsőoktatási intézménye közül kardiovaszkuláris szakterületen a világ nyolcvanhetedik legjobb egyeteme a Semmelweis Egyetem. Minek köszönhető, hogy az intézmény a világ száz legjobb egyeteme között van a kardiológia tekintetében?

„Annak a mintegy harmincéves szisztematikus munkának az eredménye ez, amit a Semmelweis Egyetem végzett, és az elméleti szív- és érrendszeri kutatás, illetve klinikai kutatás révén el tudott érni” – fogalmazott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Azt kell mondanom szerencsések voltunk, hiszen a kardiológia fejlődése pont erre a harminc évre tehető, teljes mértékben átalakult a szív- és érrendszeri betegeknek a kezelése, sokkal hatékonyabbá vált” – tette hozzá az egyetem rektora.

Ma már szinte minden műtétet katéteres úton el tudnak végezni, és „ezekben a fejlesztésekben, tudományos eredményekben a Semmelweis Egyetem maximálisan kivette a részét”.

Merkely Béla kardiológusként úgy véli, hogy ez a tudományterület a legfontosabb, hiszen ebben a betegségben halnak meg a legtöbben a világon. A halálozások több mint fele Magyarországon szív- és érrendszeri okokra vezethető vissza.

Az egyetemi oktatás mindig attól függ, hogy milyen a kutatás eredményessége. Egyre inkább fölértékelődnek azok a típusú kutatási eredmények, amelyek valamilyen innovatív gondolkodáson alapulva közvetlenül beépülnek a betegek kezelésébe” – mondta a kardiológus.

Ha egy kicsit jobban belenézünk ebbe a nyolcvanhetedik hely közvetlen környezetébe, akkor nagyon érdekes adatokhoz jutunk. Többek között, hogyha szimplán csak számszaki adatokat veszünk figyelembe, hogy a kardiológia, szívgyógyászat, érgyógyászat területén publikált eredmények milyen módon reflektálódnak a világban, akkor a Semmelweis Egyetem a tizenhetedik helyen áll. Ez azt jelenti, hogy mindösszesen tizenhat ennél jobb egyetem létezik a világon.

Merkely Béla szinte biztos abban, hogy „ez a menetelése a Semmelweis Egyetemnek, amivel egyre jobb eredményt ér el, a jövőben tovább folytatódik, és egyre jobb helyezéseket tudunk elérni.

Az onkológia területén, a biológia és biokémia, a klinikai orvostudomány, a sejtbiológia területén szintén a világ élmezőnyébe tartozunk.

Az onkológia a második leggyakoribb súlyos, életet veszélyeztető megbetegedésekkel foglalkozik, és ez a kétszázadik hely, amivel az onkológia vonatkozásában mi eredményt tudtunk elérni, ez igencsak dicséretes” – emelte ki Merkely Béla.

Forrás: hirado.hu

Pin It on Pinterest

Share This