Akusztikus elődöntők A Dal 2020 színpadán

Véget értek A Dal 2020 élő válogatói, az adásokból továbbjutó tizennyolc dal két elődöntőben verseng egymással. Az elődöntők különlegessége, hogy A Dal történetében először a versenydalok akusztikus változatban csendülnek fel a stúdióban szombat este. A két elődöntőből nyolc versenyző kerül a március 7-ei döntőbe, amelynek győztese 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét.

A február 22-i első elődöntőben az alábbi előadók dalai versenyeznek:

Fatal Error – Néma

HolyChicks – Pillangóhatás

Horus x Marcus ft. Fekete Bori – Tiszavirág

NÁGI – Freedom-Felszállok a gépre

Nagy Bogi – Maradok

Rácz Gergő, Orsovai Reni – Mostantól

Takács Nikolas – Csendbeszéd

Tortuga – Mámor tér 3.

Varga Szabolcs – Pillanat

A Dal 2020-ban fontos újítás, hogy az adásban látható összes versenyző előadása után adhatják le a nézők a szavazataikat, aminek összesítése után a legkevesebb pontot gyűjtő dal azonnal kiesik a versenyből.

A szombati adásban az is kiderül, hogy kinek ítéli a zsűri „A Dal 2020 Felfedezettje” különdíjat, amelynek nyertese a Petőfi Zenei Díj ezen kategóriájának díját is megkapja.

A múlt szombati, harmadik és egyben utolsó válogatón a nézői szavazatok alapján a legkevesebb voksot az MDC kapta, így ő búcsúzott a show-tól. A megmaradt kilenc előadó közül a zsűri választása alapján Diana sem folytathatja az elődöntőben.

A versenyben maradó nyolc dalból a nézők további szavazatai és a zsűri pontjainak összesítése szerint Heinz Gábor Biga számára véget ért a verseny. A hatodik helyen holtverseny alakult ki Berkes Olivér és Kökény Attila között, a zsűri döntése alapján Berkes Olivér nem folytathatja a versenyt. A továbbjutók pedig, akikkel találkozunk az elődöntők során: Rácz Gergő és Orsovai Reni, a Tortuga, a Turbo, Ember Márk, Kóbor Zsóka és Polgár Patrik és Kökény Attila.

Az adás után elindult A Dal Akusztik online szavazás is. A www.adal.hu oldalon az Akusztik menüpont alatt lehet szavazni a 30 versenydal akusztikus változatára március 4-én éjfélig. A győztest a műsor döntőjében jelentik be.

 

MTVA