Áthajtott a sofőr a szomszéd kisfiún

Tolató autó gázolt halálra egy másfél éves kisfiút Nyírbátorban.
Mindezt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán közölte. Fedor Rita elmondta: egy 27 éves férfi kedden a lakóházának az udvarából akart kiállni a járművével, tolatás közben azonban nem észlelte, hogy az autó mögé lépett a szomszédban lakó kisgyermek. Az autó áthajtott a gyereken, akit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, de ott a kisfiú az életét már nem tudták megmenteni. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.
Forrás: civishir.hu