Bemutatkoztak a Magyarország szépe 2016-os versenyzői
Bemutatkozott csütörtökön Budapesten az a húsz lány, akik közül 16-an a Miss World világverseny hazai döntőjén mérkőznek meg a Magyarország szépe címért július 17-én.
A versenyt a Duna televízió élőben közvetíti.
Sarka Kata, a Magyarország Szépe Kft. tulajdonosa a bemutatkozás alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta: több ezer jelentkező közül, több körben választották ki azt a húsz lányt, aki beköltözhet a felkészítő táborba a miskolci Avalon Parkban, ahol különböző versenyek keretében mérik össze tudásukat. A táborban négy lány esik ki a versenyből.
A szépségverseny mottója Beauty with Purpose, azaz a szépség nem csak önmagáért való. Célja, hogy a támogatásra, segítségre szorulókra hívja fel a figyelmet.
A július 17-i Magyarország Szépe versenyen a zsűri egy királynőt és két udvarhölgyet választ ki, de a közönség is szavazhat a neki legjobban tetsző lányra. A megmérettetés győztese képviseli majd Magyarországot a nemzetközi döntőn Washingtonban december 20-án.
A Duna televízió élő műsorának zenei betéteiben közreműködik mások mellett a Hooligans zenekar, Király Viktor és Király Linda. Az est házigazdái Tatár Csilla és Harsányi Levente lesznek.
A Miss World szépségversenyt először 1951-ben rendezték meg, magyar résztvevő 26 évvel ezelőtt szerepelt rajta először. A nemzetközi döntőt, amelynek idei helyszíne Washington lesz, 107 országban több mint kétmilliárd néző követi figyelemmel.
A múlt évben Kiss Daniella aratott győzelmet a magyarországi megmérettetésen, Kulcsár Edina egy évvel korábban, a 2014-es világverseny londoni döntőjén a második helyezést érte el.