Elhunyt Karinthy Márton

Életének 71. évében elhunyt Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író, Karinthy Ferenc író fia, Karinthy Frigyes író unokája. Az író a Karinthy Színház és elődje, a Hököm Színpad alapító igazgatója volt – közölte a Karinthy Színház szerdán.

Karinthy Márton 1949-ben született Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakát 1973-ban végezte el. 1973–1975 között a Békéscsabai Jókai Színház, 1975–1977 között a Pécsi Nemzeti Színház, 1977–1980 között a Thália Színház és 1980–1982 között a Népszínház rendezője volt.

Részt vett a Reflektor Színpad és a Játékszín létrehozásában. 1982-ben megalapította a Hököm Színpadot – amely 1988-tól a Karinthy Színház nevet viseli –, a háború utáni első magánszínházat, amelynek rendezője és igazgatója volt.

2013-ban munkája elismeréseként Kossuth-díjjal tüntették ki sajátos szellemiségű, nagy közönségsikernek örvendő színházi műhely létrehozásáért, három évtizedes vezetői és rendezői tevékenységéért, írói munkásságáért, a Karinthy-hagyomány és -szellemiség ápolásáért, továbbviteléért.