„Emberiességgel a békéért” – 140 éves a Magyar Vöröskereszt

Kerek évfordulót ünnepel a Magyar Vöröskereszt. 140 évvel ezelőtt ezen a napon alakult meg Magyarország egyik legjelentősebb humanitárius és karitatív mozgalma. A szervezet napjainkban véradásszervezéssel, elsősegélynyújtó tanfolyamokkal illetve a rászorulók támogatásával is foglalkozik. A koronavírus megjelenése óta pedig jelentős szerepet vállal a járvány elleni küzdelemben.

Az M1 Ma reggel című műsorában Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója beszélt a szervezetről. A főigazgató elmondta, hogy a toborzáshoz fontos, hogy a jó célokat pontosan fogalmazzák meg.

Már gyermekekkel is ismertetik az elsősegélynyújtás alapjait, akik különféle versenyek során mérhetik össze a tudásukat.

A versenyek alkalmával életszerű szituációkkal találkoznak. Ezekhez fontos a színészi készség, kellékként pedig cukorszirupot használnak a különböző vérzések szimulációjához, valamint sógyurmát a nyílt törések illusztrációjához. Ezáltal felkészültek lehetnek, ha a való életben balesettel talákoznak.

A programot a főigazgató sikeresnek látja, mert sok volt ifjúsági vöröskeresztessel találkozik, aki a mentőknél vagy más egészségügyi körökben helyezkedik el. Az Ifjúsági Vöröskereszt majdnem 26 ezer főt számlál, akik februárban voltak 100 évesek.

A szervezet mottója az „Emberiességgel a békéért”.

„Fontos megközelítése a mi tevékenységünknek, hogy úgy szervezzük a munkánkat, hogy mindenki, aki felénk fordul, annak tudjunk adni alternatívát a segítségnyújtás formájára” – tette hozzá Kardos István.

Forrás: hirado.hu