Hungarikum lett a szóda

A Hungarikum Bizottság felvette a szódavizet a nemzeti értékeket nyilvántartó Magyar Értéktárba.


A szódavíz tehát mostantól hivatalosan is nemzeti értéknek számít, hiszen bekerült a Magyar Értéktárba, adta hírül az MTI hétfői közleménye.
A feltaláló: Jedlik Ányos fizikus

A szódavíz (régies nevén szikvíz) gyártását Jedlik Ányos magyar fizikus találta fel, aki 1826-ban készítette el az első szódavízgyártó készüléket. Az ő nevéhez köthető az első hazai szikvízgyártó üzem is. Kezdetben a szódavizet kisiparosok állították elő és üvegpalackokban árulták. A szódavíz gyártás az 1800-as évek harmadik legnagyobb iparága volt.
Jedlik-csobogó Győrben

Hazánkban több művészeti alkotás is megemlékezik a most már nemzeti értékként fémjelezett palackozott vízről. Győr belvárosában látható egy szódásszifon alakú díszkút, melyet Hefter László győri üvegművész készített. A Jedlik-csobogó nevű kutat tavaly nyáron állították a szódavízgyártó készülék feltalálójának tiszteletére, aki élete jelentős részét Győrben töltötte.
Szódavíz történeti kiállítás Szegeden

Szegeden pedig egy szóda történetét bemutató állandó kiállítás nyílt a Szent István téri Víztorony földszintjén, ahol egyebek mellett 120 különféle szódásüveget és szifont is megtekinthet a közönség.
Forrás: impressmagazin.hu