Idén először a kárpátaljai lelkisegély szolgálat is képviseltethette magát a telefonszolgálatok éves találkozóján

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) felkérésére idén a szegedi S.O.S. Telefonos Lelkisegély Szolgálat adott otthont a telefonszolgálatok idei találkozójának. Az augusztus 26–28. között 29. alkalommal megrendezett konferenciára a magyarországi szolgálatokon kívül Angliából, Lengyelországból, Romániából, Oroszországból, Szerbiából és Ukrajnából érkező szolgálatok is bemutatkozhattak egymásnak.

Az eseményre a Kárpátaljai Lelki Elsősegély Telefonszolgálat stábja is meghívást kapott. Számukra a szervezők két fő részére biztosították a konferencia részvételi díját, a szállás és étkezés költségeit.

A találkozó idén a Játszmák a vonal két végén címet kapta, ugyanis az Eric Berne amerikai pszichiáter által vizsgált és leírt mindennapi emberi játszmák a telefonos beszélgetések esetében is – mindkét fél oldaláról – megjelenhetnek, ami gátolhatja a segítő beszélgetés eredményességét.

A program a péntek délutáni érkezéseket követően szegedi városnézéssel kezdődött, melynek részeként a méltán híres dómot is meglátogatták. A konferencia megnyitójának a városháza lenyűgöző barokk épülete adott otthont. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Szabó Sándor országgyűlési képviselő és Téglásy Kristóf, a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet ifjúsági igazgatója. Röviden bemutatkoztak a külföldi szolgálatok, köztük a kárpátaljai szolgálat is, mely 2014-től ingyenesen, éjjel-nappal hívható telefonszámot indított a helyi magyarok számára. A hívásokat idén már egy 100 órás tanfolyamot elvégzett kárpátaljai csapat fogadhatja. Ezt követően Szabóné dr. Kállai Klára, a LESZ titkára beszélt a 116-123-as számok hívásainak statisztikájáról, majd Székely András, a LESZ elnöke adta át a Szabó Pál-díjakat és okleveleket azoknak az ügyelőknek, akik több évtizedes szakmai munkájukkal és személyiségükkel kiérdemelték szolgálattársaik és a szövetség elismerését. Az első nap estéjén a magyarországi telefonszolgálatok rövid és vicces formában mutatták be csapatukat Szeged nevezetességeit kötelezően beleszőve ismertetőjükbe, majd a szegedi szolgálat Rögtönködők nevű amatőr színtársulata nevettette meg a résztvevőket.

Másnap, az előadások kezdete előtt Szeged egyik legrégebbi épületébe, az alsóvárosi ferences templomba látogathattak el az érdeklődők, amelyet az évszázadok alatt többször pusztító árvíz és az ellenséges csapatok sem tudták lerombolni. A konferencia nyitásakor dr. Csányi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője és Székely András elnök köszöntötte a lelkisegély szolgálatot végzőket. Őket követően dr. Dávidné dr. Hídvégi Julianna tartott előadást a tranzakcióanalízis fogalmáról, a szülő, felnőtt és gyerek énállapotokról, s az óvodásként megírt sorskönyveink változtatásának lehetőségeiről, mely igencsak felkeltette a jelenlévők érdeklődését. Folytatásként dr. Árkovits Amaryl, a pécsi szolgálat egyik vezetője beszélt a játékok és játszmák közötti különbségekről, s az utóbbiak veszélyeiről. Délután tizenegy kiscsoportban folytak a további munkák. A résztvevők előre kiválaszthatták, hogy melyik workshophoz szeretnének csatlakozni. A gyakorlati jellegű munkafolyamatok is a játszmák témakörhöz kapcsolódtak. A szombati nap egy színházi előadással zárult, melyen Spiró György PRAH című darabját ismerhették meg a találkozó résztvevői a DeszkaSzínház előadásában.

Vasárnap délelőtt a külföldi vendégek közül Alexander Tokhtamysh, a kijevi, míg Sylwia Bielecka, a lengyel szolgálatot mutatta be. Tokhtamysh előadásában felhívta a figyelmet a telefon mindkét oldalára veszélyt jelentő megmentő ügyelő szerepre is. Sylwia Bielecka pedig szolgálatuk hívásainak statisztikai bemutatása mellett kitért a Berne által leírt lelki simogatás fontosságára, miszerint, ha nem „simogatják”, azaz nem éri kellő inger, pozitív visszajelzés a gerincagyunkat, az sorvadásnak indul, s különböző mentális és testi betegségekhez vezet. A háromnapos konferencián részt vett Diana Rucli, az IFOTES (International Federation Of Telephone Emergency Services) igazgatója is. Mint megtudtuk, az 1967-ben alakult nemzetközi szervezet huszonnégy ország – melyből húsz európai – telefonos lelki elsősegélyt nyújtó 21 000  önkéntesét fogja össze egy hálózatba. Idén harmadik alkalommal szerveztek konferenciát. A 2016-os találkozót Aachenben az öngyilkosság megelőzéséről tartották. Az előadásokat és a konferencia hivatalos részének lezárását követően a résztvevők egy kisvasutas városnézés keretében búcsúzhattak el Szeged szépségeitől, s egymástól. Elmondható, hogy mind a kárpátaljai, mind a többi szolgálat képviselője szakmailag és lelkileg is egyaránt gazdagodott a rendezvény által.
A 2017-es találkozót Zalaegerszegen szervezik majd meg.

Sütő Éva

Kárpátalja.ma