II. Rákóczi Ferenc születésnapján tartják a Rákóczi-emlékév nyitó rendezvényét

II. Rákóczi Ferenc születésnapján, március 27-én lesz a Rákóczi-emlékév nyitó rendezvénye a fejedelem szobránál, a budapesti Hősök terén – közölték az emlékév felelősei csütörtökön az MTI-vel.

A Magyar Országgyűlés 2018. november 27-én egyhangúlag fogadta el azt a határozatot, amely a 2019-es esztendőt II. Rákóczi Ferenc-emlékévnek nyilvánította. A határozat az emlékévvel összefüggő programok kialakítását a kormányzat hatáskörébe utalta.

Az emlékév koncepciójának, programjainak kialakítására és összefogására – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes felkérésére – Rákóczi Emlékév Testület jött létre.

Gaal Gergely, a Rákóczi Emlékév Testület elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette: az emlékév fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, védnökei Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

A Rákóczi Emlékév Testület tagjai: Gaal Gergely mellett Lomnici Zoltán, az Emlékév kezdeményezője, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, Orosz Ildikó a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora és Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója.

Az emlékév nyitó rendezvényén, a Hősök terén Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára mond beszédet a Kárpát-medence különböző tájairól érkező fiatalok előtt. A szervezésben a honvédség is részt vesz.
Gaal Gergely a sajtótájékoztatón – a szervezők közlése szerint – kiemelte: II. Rákóczi Ferenc személye és a magyar történelem általa vezetett leghosszabb ideig tartó szabadságharcának története ma is időszerű példa. Hitét mélyen megélő keresztény történelmi személyisége ma is bátorítást ad számunkra, hiszen a magyarságnak ma is van küldetése és feladata a kereszténység és az európai civilizáció védelmében – fogalmazott, hozzátéve: az emlékév jelmondata megegyezik a Rákóczi-szabadságharc jelmondatával: Cum Deo Pro Patria et Libertate.

Lomnici Zoltán arról beszélt, a cél a történelmi múlt tisztelete és a határon túli magyarság nemzettudatának erősítése. II. Rákóczi Ferenc nagy tiszteletnek örvend a Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyben, hiszen 1676. március 27-én a felvidéki Borsiban született és a kassai dómban lelt 1906-ban végső nyugalomra.

Kárpátalja magyarsága mellett az ott élő ruszinok is tisztelik a fejedelmet. Rákóczi csapataival 1703. június 16-án a Vereckei-hágón át lépte át a magyar határt és első győzelmeit Kárpátalján aratta – idézték a Lomnici Zoltán által mondottakat. Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke kitért arra is, az emlékév alapgondolata volt, hogy II. Rákóczi Ferencet 315 éve, 1704. július 8-án Gyulafehérváron választották erdélyi fejedelemmé és egy évvel később, 1705. szeptember 17-én Szécsényben lett vezérlő fejedelem, az ország vezetője.