Júniusban a nemzeti parkokat ünnepeljük

Változatos programokkal várják az érdeklődőket a magyar nemzeti parkok és védett természeti területek júniusban a magyar nemzeti parkok hetében.

Szakvezetéses túrákkal, természetismereti játékokkal és családi programokkal is várják az érdeklődőket a magyar nemzeti parkok és védett természeti területek június 7. és 16. között a magyar nemzeti parkok hetében.

A rendezvény központi nyitó hétvégéjének június 7-9-én ezúttal a Hortobágyi Nemzeti Park és Debrecen ad otthont. A debreceni Emlékkertben hagyományőrző kézművesek bemutatói, szakvezetéses túrák, ifjú természetvédelmi őrök Kócsagőr-próbája, természetismereti játékok, koncertek, előadások, könyvbemutatók szórakoztatják a látogatókat. A program csatlakozik a Debreceni pulykanapok és a Debreceni ünnepi könyvhét rendezvényeihez is – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium pénteken az MTI-vel.

Június 7-én a hortobágyi látogatóközpontban neves szakemberek tartanak előadásokat a nemzeti parki ökoturisztikai termékfejlesztés lehetőségeiről, 9-én az érdeklődők ingyenes szakvezetéses túrákon vehetnek részt a nemzeti parkban gyalog, kenuval és kerékpáron. A hortobágyi látogatóközpont udvarán kézműves bemutató és vásár várja a látogatókat. Ezen a napon számos bemutatóhely, így a Hortobágyi Vadaspark, a Hortobágy-halastavi kisvasút, a Tisza-tavi vízi sétány (Poroszló), valamint a Tiszavirág ártéri sétaút és tanösvény (Tiszafüred-Örvény) is 50 százalékos kedvezménnyel látogatható.

Június 10-16. között valamennyi nemzeti park és további védett természeti területek várják a természetbarátokat kalandtúrákkal, családi programokkal és különleges előadásokkal. Európa-szerte május 24-én ünneplik az európai nemzeti parkok napját. Ezen a napon nemcsak a megőrzendő természeti értékek fontosságára, hanem az ismeretterjesztésre, a bennünket körülvevő természet bemutatására igyekeznek felhívni a figyelmet a szakemberek.

Forrás: Hirado.hu