Kántor Zoltán kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Kántor Zoltán szociológus, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója vehette át a kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységért odaítélt Lőrincz Csaba-díjat pénteken Budapesten.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az ünnepségen kiemelte: Lőrincz Csaba élete során „szétosztotta önmagát” a közösségért, az egységes magyar nemzetért, mindezt sokszor a háttérben, észrevétlenül. Hatalmas életmű az övé – fogalmazott az államtitkár. Felidézte hozzá kapcsolódó személyes emlékeit és rámutatott: Lőrincz Csaba sokszor a harsány emberektől visszahúzódva szemlélte környezetét és humorával, tudásával egyengette a nemzetpolitikával foglalkozók útját.

A róla elnevezett elismerés azokat illeti, akik önzetlenül, teljes odaadással tudnak munkálkodni az egész nemzetért. Az idei díjazott is közéjük tartozik, Kántor Zoltán az egyik legfáradhatatlanabb harcosa a külhoni magyarság ügyének. Elgondolásai, fogalmai határozták és határozzák meg azt a stratégia dokumentumot, amely alapjává vált a nemzetpolitikai gondolkodásnak – összegzett.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke azt mondta: egyedülálló a magyar közéletben a nyolcadik alkalommal kiosztott díj, amely kiemelkedő elméleti és gyakorlati nemzetpolitikai, külpolitikai tevékenységért jár.

Az orosz-ukrán fegyveres konfliktusról szólva Németh Zsolt azt mondta: az orosz igények folyamatosan „etnikai szósszal” vannak leöntve és egyre inkább ezeket az igényeket fogja az orosz destabilizációs politika a zászlajára tűzni. Emellett az autonómia szalonképtelenné válását lehet megfigyelni a posztszovjet, keleti térségben is – jegyezte meg, hozzátéve, egyelőre nem nagyon látszik a kiút a konfliktusból.

Kántor Zoltán köszönetet mondott a díjért, majd úgy fogalmazott: az eredményeket csak csapatban sikerülhetett elérni. Fő célkitűzései között említette, hogy a nemzetpolitikából szakpolitikát csináljanak.

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány által 2009-ben alapított díj a fiatal erdélyi magyar értelmiségi, Lőrincz Csaba (1959-2008) emlékét és szellemiségét őrzi, és tudósok, szakértők, kutatók, írók, újságírók kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységét jutalmazza. A díjat minden év júniusában adják át.
A kitüntetettet Nagy János felvidéki képzőművész bronz emlékplakettjével és emléklappal jutalmazzák, továbbá megnevezhet egy egyetemi hallgatót, aki egy hónapos brüsszeli ösztöndíjat kap az Európai Néppárt frakciójánál.