Kárpátaljai származású író a Margó-díj legjobbjai között

Hetedik alkalommal adták át október 14-én a Margó-díjat az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon. A rangos elismeréssel az első prózakötetes szerzőket támogatják. Az idei Margó-díjat Halász Rita Mély levegő című regényével hozta el. A kárpátaljai születésű Gazda Albert Leningrád című kötete bekerült a legjobb három alkotás közé.

Gazda Albert Técsőn született. Leningrád című művében több novella is helyet kapott, amelyet – a jelölés kapcsán a szerzővel készült interjú szerint – sorban kell olvasni, regényként, így egy kerek történetet kapunk.

Elsősorban saját régmúltjából idézett. A könyv a kárpátaljai magyarok életét mutatja be a szovjet megszállás alatt. Saját tapasztalatait osztja meg az olvasóval. Olvashatunk iskolai kirándulásról, a gyerek- és kamaszévekről, barátságokról és a családról.

Gazda Albert már több könyv megírásában is részt vett. A Katonakönyvben saját emlékeit írta le a szovjet hadseregben tett szolgálatainak éveiből, azonban az első önálló kötete a Leningrád lett.

A Margó-díj magas szakmai presztízzsel bíró elismerés, melynek legfőbb célja, hogy megmutassa a legerősebb pályakezdőket.

Kárpátalja.ma