Két év után rendezték meg újra a Csángó bált Budapesten

Az ukrajnai menekültek támogatására ajánlották fel a 25. budapesti Csángó bál bevételét. A megnyitón felszólalt Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, aki arról beszélt: kötelességünk segíteni a szomszédban zajló háború elől menekülőknek, az áldozatok családjainak, és meg kell óvni nemzetünket – közölte az M1 Híradó.

Énekelve, zenélve, dobolva érkeztek meg a csángók a budapesti BOK csarnokba. Tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt, idén azonban újra megrendezték a csángó bált, immár huszonötödik alkalommal – hangzott el az M1 Híradójában.

Ebben az évben az esemény, rendhagyó módon, egyben jótékonysági bál is volt. A jegyekből befolyt összeget ugyanis az Ukrajnából menekülők megsegítésére ajánlják fel.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke azt mondta: kötelességünk segíteni a szomszédben zajló háború elől menekülőknek, az áldozatok családjainak, és meg kell óvni nemzetünket.

2022 tavaszán kinyilvánítjuk szolidaritásunkat, azok iránt, akik napjainkban a leginkább kiszolgáltatottá váltak szűkebb hazánkban, Közép-Európában” – mondta Németh Zsolt,  a Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány alapítója. Kiemelte:

Ők, akik itt ennek a csarnoknak a másik felében húzzák meg magukat, ők a háború árvái. Mi pedig, akik 25 éve összegyűlünk csángó bálokon, és különfélke rendezvényeken Tusnádfürdőn, Kárpátalján, mi pedig trianon árvái vagyunk.  

A bál szervezői szerint negyed évszázaddal ezelőtt azért fogtak össze, hogy ráirányítsák a figyelmet egy veszélyeztetett népcsoportra, a moldvai, gyimesi és hétfalusi csángókra. A mostani, 25. Csángó Bál fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt.

Forrás: hirado.hu