Két nap alatt 1600 menekülő érkezett Záhonyba

Az elmúlt két napban mintegy 1600 menekülő érkezett Záhonyba Ukrajnából – tájékoztatta a település polgármestere pénteken az MTI-t.

    Helmeczi László hangsúlyozta, hogy az érkező emberek döntő többségét rögtön elvitték az ország más térségeibe rokonok, ismerősök, ezért az önkormányzatnak csupán nyolcvan ember, többségében nő és gyermek elhelyezéséről kellett gondoskodnia. Közülük harmincan maradtak tartósan.


    Közlése szerint a menekülőket a művelődési házban szállásolták el. A matracokat, fekvőhelyeket a lakosság adta össze, illetve pénteken takarókat kaptak a Magyar Vöröskereszttől.


    A menekülők egyike, egy Tiszaásványról érkezett nő gyermekeivel szintén a záhonyi művelődési házban kapott elhelyezést. Arról számolt be, hogy az emberek nagyon félnek Ungváron és környékén. Ugyanis elterjedt az az információ, hogy az orosz erők az ungvári repülőtér bombázására készülnek – tette hozzá. Erre a hírre reagálva döntött úgy a család, hogy a férje otthon marad, ám ő a gyerekekkel átjön Magyarországra és kaposvári rokonoktól kér segítséget.


    Ezzel kapcsolatban Helmeczi László felhívta a figyelmet: sok magánszemély felajánlotta, hogy saját autójával Budapestre viszi a menekülőket, sőt van olyan, aki egészen Kaposvárig hajlandó elszállítani a családokat.


    Szendrei Miklós, a Magyar Református Szeretetszolgálat közösségi koordinátora a záhonyi vasútállomáson fogadja a menekülőket. Közlése szerint sok felajánlás érkezik magánszemélyektől. Van, aki a hatszobás nyíregyházi lakását ajánlotta fel az Ukrajnából érkezők elhelyezésére. A szeretetszolgálat étellel és itallal látja el az Ukrajnából érkezőket. Ő azt tapasztalja, hogy míg csütörtökön szinte kizárólag Kárpátaljáról érkeztek menekülők Záhonyba, már egyre többen jönnek Ukrajna távolabbi vidékeiről.


    A záhonyi művelődési ház tipikus menekültszállás képét nyújtotta péntek délután. A kisebb termekben pihentek az Ukrajnából érkezettek, a mindenhol felhalmozott matracokon. A nagyteremben gyerekek fociztak, az asztalokra pedig ki voltak rakva az adományként érkezett ételek és italok. A többi között egy nagy kosár fánk is, a helyiek felajánlásának köszönhetően.


    Egy fiatal pár is felbukkant a kultúrházban, ők elmondták, hogy most jöttek haza Németországból és élelmiszerrel szeretnék segíteni az emberek ellátását.


    Láthatóan és hallhatóan sokan izgatottan telefonáltak, kíváncsian az otthoni hírekre, illetve megnyugtatták a hozzátartozóikat, hogy biztonságban vannak, sokan pedig szervezték a továbbutazást.


    A városban érezhető a hatósági jelenlét, a rendőrök mellett a katasztrófavédelem munkatársai is ügyelnek a biztonságra.


    Az MTI úgy értesült, hogy a kiskorúakat akkor is beengedik az országba a magyar hatóságok, ha nem rendelkeznek útlevéllel, illetve sokuknak még születési bizonyítványuk sincs.

Forrás: MTI