Ma van a magyar zászló és címer napja
Tizenkét évvel ezelőtt, 2014. december 16-án az Országgyűlés a magyar zászló és címer napjává nyilvánította március 16-át. A parlament által elfogadott szöveg szerint a piros-fehér-zöld színekből álló lobogó a magyar nemzet összetartozását és függetlenséget jelképezi, az alaptörvényben meghatározott címer pedig a közös nemzeti kulturális örökségünk része.
Azért éppen erre a napra esett a választás, mert március 16-án fogadták el az 1848-as XXI. törvénycikket, amely nyilvános ünnepek alkalmával az összes közintézmény és magyar hajó esetében kötelezővé tette a nemzeti zászló, illetve az országcímer használatát.
„A magyar nemzet összetartozását, a magyar nemzeti függetlenséget kifejező piros-fehér-zöld színű zászló, valamint az alaptörvényben meghatározott címer a nemzeti kulturális örökség része, tiszteletük az intézmények, a szervezetek és a magyar nemzet polgárainak közös felelőssége”
– áll a határozati javaslat indoklásában.
2018. óta rendezik meg az 56 Lángja Alapítvány által szervezett felvonulást, ahol egy 1848 méter hosszú zászlót visz végig 1848 résztvevő a budapesti Andrássy úton, egészen a Hősök teréig.
Forrás: jelesnapok.oszk.hu
Nyitókép: atv.hu
