taxi 001.sarga magyar

Már csak sárga taxik járhatják a fővárost

Az új taxirendelet egy évvel ezelőtti bevezetése után minden taxisnak meg kellett újítania engedélyét, annak egyik feltétele volt a jármű „traffic yellow” sárgára színezése.

A 2013. szeptember 1-jén életbe lépett új taxirendeletben egyebek mellett rögzítették az autók küllemére vonatkozó szabályokat. Ennek alapján a taxinak úgynevezett traffic yellow, azaz sárga színűnek kell lennie. A taxisok csak akkor kaphatták meg évente megújítandó droszthasználati engedélyüket, ha ennek az előírásnak is megfeleltek.
Az új taxirendelet szabályozta a járművek életkorára, felszereltségére vonatkozó előírásokat is: minden taxiban kell lennie bankkártya-terminálnak, működő légkondicionáló berendezésnek, és kötelezővé tették az évszaknak megfelelő gumiabroncs használatát is. Emellett a taxiknak a maximált ár helyett fix tarifát kell alkalmazniuk: az alapdíj 450 forintra, a kilométerdíj 280 forintra, a percdíj pedig 70 forintra emelkedett. A korábbi maximált árat 1998-ban vezették be, az akkori rendelet 300 forintos alapdíjat, 240 forintos kilométer- és 60 forintos percdíjat állapított meg.

Forrás: Hirado.hu