Orbán: Megbecsülést harcoltunk ki Magyarországnak

orban_viktorOrbán Viktor szerint a magyar EU-elnökség 98 százalékban elérte a maga elé tűzött célokat. Véleménye szerint az ország becsületéből is visszaszereztünk valamennyit és a magyarok nagyon szép és eredményes munkát végeztek.

Csütörtök este, az uniós állam-, illetve kormányfők kétnapos brüsszeli tanácskozására érkezve a magyar miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar elnökség elért nagy és látványos sikereket is. Mint hozzátette, ezek egyikére, a horvát EU-csatlakozás ügyére ezen a csúcstalálkozón tesznek pontot.

Orbán úgy fogalmazott, hogy a gazdasági kormányzás ügyét Magyarország 99 százalékig elvitte az áttörésig. Kiemelte azt is, hogy az Európai Unió történetében most először sikerült romastratégiát alkotni. „Azt gondolom, hogy megbecsülést harcoltunk ki Magyarországnak” – mondta Orbán.

Szerinte ma az ország megítélése nem olyan, mint amilyen két-három éve volt, „amikor a hazugságainkról, az adathamisításról és a megbízhatatlanságunkról voltunk híresek”. Most – folytatta – azt mondják, hogy a magyarok nagyon szép és eredményes munkát végeztek. „Az ország becsületéből is visszaszereztünk valamennyit” – jelentette ki a kormányfő. (rá)

MTI/ Hír TV