ORFK: több mint tizenötezren érkeztek Ukrajnából hétfőn

Az ukránmagyar határszakaszon 6 499-en léptek be hétfőn Magyarországra, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 8 844-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.

A beléptetettek közül a rendőrség 315 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – tartalmazza a közlemény.

Közölték azt is, hogy hétfőn 155 ember, köztük 56 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján azt írta, hogy a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – olvasható a közleményben.

MTI