Összeállt az új drogstratégia

A 2009-ben bevezetett drogpolitikával szemben a teljes felépülésre, a kábítószerfüggők társadalmi integrációjára koncentrál.

Hosszú társadalmi és szakmai egyeztetés után hamarosan a kormány elé kerül az új nemzeti drogstratégia, amely 2020-ig határozza meg a cselekvési irányokat a droghasználat visszaszorítása érdekében. A döntéshozók most először vonták be a társadalom széles körét a törvény kidolgozásába, amely a megelőzésre és a megtartó erejű társadalmi csoportok erősítésére helyezi a hangsúlyt.

A kutatások azt mutatják, hogy már minden három fiatal legalább egyszer kipróbált valamilyen kábítószert. Ez óriási szám, ezért az a cél, hogy az iskolákból és a szórakozóhelyekről kitakarítsuk a drogokat – mondja Téglássy Kristóf, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ifjúságügyi főosztályvezetője. Az új nemzeti drogstratégiáról várhatóan a következő hetekben dönt a kormány, az anyag ezután kerül a parlament elé.

Az előző, 2009-ben bevezetett, csak szűk kör által kialakított drogpolitikával szemben az új tervezet a teljes felépülésre, a kábítószerfüggők társadalmi integrációjára koncentrál, míg a megelőzésnél egy értékrendszert tekint irányadónak, vagyis a megtartó közösségeket, elsősorban a családot kívánja erősíteni.

Az egyik legégetőbb problémát az utóbbi időben megjelent bódító hatású szerek, az úgynevezett designer drogok jelentik, ezek ugyanis nem konkrétan meghatározható kábítószerek, hanem laboratóriumban előállított vegyületek kombinációi, amelyeket fürdősóként vagy növénytápszerként árusítanak, így a szülő vagy akár maga a szer kipróbálója sem igazán tudja, milyen hatása van.

Az új drogstratégia keretében egy külön listát írnak majd a forgalomban megjelenő vegyületekből, amelyekből designer drogokat lehet előállítani, így nyomon követhető és szankcionálható lesz ezek behozatala, árusítása vagy fogyasztása.

Forrás:MR/Krónika/Hirado.hu