Öt ország diákjai a IX. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján

Csütörtöktől szombatig rendezik meg a IX. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját, amely az idén 120 éves BEAC emlékévének első eseménye.

A szervezők közleménye szerint az ELTE és a BEAC által szervezett háromnapos rendezvényen futsal, röplabda és kosárlabda sportágakban méri össze erejét öt ország közel 1000 egyetemistája. A rendezvény fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

A tornák minden évben jótékonysági programokkal egészülnek ki: idén a kárpátaljai, Beregrákosi Általános Iskola mellett egy fogyatékossággal élő tanulókkal foglalkozó iskola, a Dr. Török Béla Általános Iskola és Speciális Szakiskola javára gyűjtenek a szervezők sportszer felajánlásokat.

A versenyeket az ELTE Bogdánfy úti sporttelepén, valamint a Tüskecsarnokban rendezik.