Szent Korona – amikor újra hazatért a korábban elásott nemzeti ereklyénk

A Szent Korona első alkalommal 1205-ben hagyta el a Magyar Királyság területét. Ez év és a legutóbbi hazatérése (1978. január 6-án) közötti idő alatt összesen 135 éven át volt külföldön a nemzeti ereklye.

A Magyar Tudományos Akadémia honlapjára feltöltött cikk összegzi a Szent Korona történetének vizsgálatait, amiből kiolvashatjuk, hogy a korona tizenegy alkalommal volt külföldön.

A legutóbbi hazatérése 1978. január 6-án történt, a Szent Korona ugyanis a második világháború után Ausztriába, majd Németországba és végül az Amerikai Egyesült Államokba került.

Hogy került az Amerikai Egyesült Államok területére?

A második világháború végén, 1944 novemberében a szovjet front előrenyomulása miatt a koronaőrök november 7-én a budai királyi várból nyugati irányba menekítették ki a Szent Koronát. Veszprém és Kőszeg után 1945. márciusában került Ausztriába. Április 26-án a Salzburg mellett található Mattsee település területén egy benzines hordóba rejtve ásták el. Ezután került az amerikaiak kezébe, amikor július 25-én amerikai katonák rátaláltak.

A korona útja az Egyesült Államokba nem volt mindennapi

Augsburg, Heidelberg, Wiesbaden, Frankfurt, München, Bonn és Bremerhaven érintésével szállították az Amerikai Egyesült Államok területére, ahol 1953-tól a Fort Knox katonai támaszponton tárolták.

Az akkori hivatalos amerikai álláspont szerint a korona a magyar nemzet tulajdona, és az Egyesült Államok azt megőrzésre vette át, mivel a körülmények nem alkalmasak annak visszaadására. Rákosi Mátyás hatalomra kerülése, a magyar–amerikai kapcsolatok gyors megromlása után a korona visszaadásáról már szó sem lehetett.

A korona visszaszolgáltatása

A korona visszaszolgáltatása 1978-ban a hidegháború enyhülését jelezte.

A korona visszaszolgáltatásának eseményét hosszas tárgyalások előzték meg. A tárgyalások után Jimmy Carter elnöksége alatt került sor az átadásra.

Az amerikai fél csak igen komoly feltételek árán volt hajlandó átadni a koronázási jelvényeket.

Mivel a koronát a magyar népnek, és nem pedig az államhatalom képviselőinek szolgáltatták vissza, így Kádár János nem lehetett jelen az átadási ünnepségen. Továbbá kikötötték, hogy tilos a koronát Moszkvába szállítani, a korona a Magyar Nemzeti Múzeumban kapott helyet. Az amerikai visszaadás heves tiltakozást váltott ki a magyar emigrációban – hiszen ők is tudatában voltak, hogy „ahol a korona, ott az ország”.

A Szent Koronát az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere, Cyrus Vance adta át a Parlamentben Apró Antalnak, az Országgyűlés elnökének.

Több mint negyven év távlatából nézve kijelenthetjük, hogy a Szent Korona visszatérése alapvetően járult hozzá a Kádár-rendszer megszűnéséhez.

Budapest, 1978. január 6.: Az Országház kupolacsarnokában ünnepélyes keretek között került sor a magyar korona és a koronázási ékszerek átadására. Az átadási ünnepségen a kormányőrök álltak díszőrséget (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/Vigovszki Ferenc)

A korona visszatérése után bő két évtizedig a Magyar Nemzeti Múzeumban volt kiállítva, majd 2000. január 1-jén a Parlament Kupolacsarnokába került, ahol a mai napig őrzik a koronaőrök.

Forrás: mti.hu