Szijjártó Péter

Szijjártó: el kell kerülni a közvetlen NATO-Oroszország konfliktust

Mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy minél előbb béke legyen a szomszédban, a béke iránt tett erőfeszítések azonban mindeddig eredménytelenek maradtak – fogalmazott a magyar külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter elmondta: az ukrajnai háború nyomán gazdasági válság is kezd kirajzolódni. Az elmúlt száz nap háborúja nyomán nemcsak európai, hanem globális gazdasági válság is kezd kirajzolódni – közölte, és a magyarok számára rossz hírnek nevezte, hogy több mint száz napja zajlik a háború a szomszédban, mert az állandó biztonsági – fizikai, gazdasági és energiaellátási – fenyegetést jelent.
    
    A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország a kezdetektől világos álláspontot foglalt el, már a kezdetekben elítélte az Ukrajnával szemben megindult katonai agressziót, világossá tette, hogy kiáll Ukrajna mellett, és minden idők legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtja végre az ország.
    A magyar kormány mindvégig következetesen képviselte azt az álláspontot is, hogy a legfontosabb Magyarország biztonságának garantálása, az, hogy az ország nem sodródik bele a háborúba, és kimarad abból – emelte ki Szijjártó Péter.
    Azt mondta: Magyarország a NATO tagjaként azt az álláspontot képviseli, hogy nem szabad létrejönnie egy közvetlen NATO-Oroszország konfliktusnak, mert annak “tragikus hatása” lenne.
    Szijjártó Péter reményét fejezte ki, hogy a NATO néhány nap múlva kezdődő madridi csúcstalálkozóján is a józan ész kerekedik felül, és semmilyen olyan döntést nem születik, amelyik a konfliktust eszkalálná.

Forrás: mti