Több ezren a Fogyatékkal Élők Napján a Vidámparkban

Kedden egész nap csak fogyatékkal élőket és az őket segítő embereket engedtek be a budapesti Vidám Parkba, ráadásul ingyen.

Egy teljes napra birtokba vehették a fogyatékkal élők és kísérőik a Vidám Parkot: amit lehetett, kipróbáltak. A budapesti intézményben tizenharmadik éve rendezik meg a fogyatékkal élők napját.

A hallás-, látás-, mozgás-, és az értelmi sérültek minden mozdulatát segítők figyelték, így biztonsággal ülhettek fel mindenre, ami egyébként nem vagy cak nehezen lehetséges. Erről beszélt Tábiné Hidvégi Csilla, a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének (MBE) elnökségi tagja. „Nagyon jó kezdeményezés, mert a fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok a sima hétköznapokon nem biztos, hogy ilyen mélységben részt tudnának venni ezeken” – mondta a szervezet vezetőségének tagja.

Eddig minden évben rengetegen mentek el a vidámparkba a különleges napon, idén háromezer-kétszázan érkeztek, és gyakorlatilag bármit kipróbálhattak.„Övék a Vidám Park, mindent használhatnak, mindenhová felülhetnek. Rengeteg segítőjük van, és persze a vidámpark összes munkatársa is azon van, hogy nagyon jól érezzék magukat”– mondta el Fehér Mariann, az intézmény szóvivője.

Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt mondta, az ilyen és ehhez hasonló programok abban is segítenek, hogy még közelebb hozzák egymáshoz a fogyatékkal élőket és egészséges társaikat. Utóbbiak miután vannak már ismeretségeik, tapasztalataik nem sajnálattal közelítenek a fogyatékkal élők felé, hanem elsősorban a segítés jó szándékával – tette hozzá az államtitkár.

Forrás: Hirado.hu