Több mint 15 ezren érkeztek csütörtökön Ukrajnából Magyarországra

Az ukránmagyar határszakaszon 7 588 ember lépett be csütörtökön Magyarországra, a románmagyar határszakaszon belépők közül pedig 8 193-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken.

A beléptetettek közül a rendőrség 393 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – írták.

Vonattal 28-an – köztük 10 gyermek – érkezett az ukrajnai háború elől menekülve Budapestre – tudatta az ORFK. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte a police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

Folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – áll a közleményben.

Nyitókép: illusztráció

MTI