Új magyar csokoládégyár indul az idén

Az idén a harmadik negyedévben kezdi meg termékeinek piaci bevezetését a Happy Chocolates Zrt., amely 1,2 milliárd forintos beruházással épít gyárat a fővárostól negyven kilométerre, Úriban – közölte szombaton Torma Veronika, a társaság kommunikációs igazgatója.

A komplexumban már átadták a négyezer négyzetméteres üzemcsarnokot és az ezer négyzetméteres irodaházat. A területhez kapcsolódó 3-4 ezer négyzetméteres logisztikai bázist nyáron adják át. A társaság megkezdte a gyártósorok beszerzését, nyár elején elindulhat a próbagyártás. Az üzem kapacitása napi 50 tonna lesz – közölte Torma Veronika.

A beruházás részben pályázati támogatásból, részben banki finanszírozásból valósult meg. Az Európai Unió több mint 35 százalékos támogatást biztosított az alapberuházás megvalósításához. Az üzem a termelés beindításával várhatóan száz új munkahelyet teremt.

A Happy Chocolates az idén egymilliárd forint alatti árbevétellel számol, hosszú távon célja a sikeres nemzetközi piaci jelenlét. Tervei között szerepel egy édesipari múzeum megépítése, valamint egy helyi kiskereskedelmi egység megnyitása és egy bemutatóterem létesítése.

Forrás: MTI/origo.hu