Új magyar képzőművészeti közvetítőportál indult

Artotek.hu néven új magyar képzőművészeti közvetítőportál indult, amelynek célja a magyar képzőművészek ismertségének növelése, friss értékesítési lehetőségek kialakítása.

Magyarországon több ezer hivatásos alkotóművész dolgozik, műveik azonban sokszor nehezen jutnak el a képzőművészet iránt érdeklődő vásárlóközönséghez. Napjainkban nem ritka, hogy még a legkiválóbb magyar festők, grafikusok, szobrászok is csak magukra számíthatnak, ha értékesíteni szeretnék alkotásaikat – emlékeztett az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében az Artotek.hu.

A közlemény szerint a most indult online eladási platform az elismert hazai alkotóművészek és folyamatosan megújuló műtárgykínálatuk bemutatásával segíti a műtárgyértékesítést, a művészek és közönségük egymásra találását.

Mint kiemelték, az Artotek.hu külön kategóriát hozott létre a portálon megjelenő legkitűnőbb művészek számára.

A Fine Art Hungary Top 100 megkülönböztető jelzéssel kiemelt alkotókra a honlap szakértői tettek javaslatot. A testület elnöke Szurcsik József festőművész, tagjai pedig Nagy T. Katalin művészettörténész, Ledényi Attila, az Art Market Budapest kortárs művészeti vásár alapító-igazgatója, Völgyi Miklós műgyűjtő és Balogh Péter, az Amadeus Művészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Az Artotek.hu látogatói festmények, különböző egyéb technikákkal készült képek, grafikák, szobrok és művészi fotók közül válogathatnak.

Az Artoteken nemcsak közvetlenül a művészekkel, hanem a galériák, műkereskedők kínálatával is meg lehet ismerkedni, a honlap célja ugyanis az, hogy minél teljesebb képet mutasson a jelenkori magyar képzőművészekről és alkotásaikról – áll a közleményben.

Forrás: mti.hu