Új szereplő a Lóti és Futiban

Új évaddal jelentkezik a gyerekek nagy kedvence, Lóti és Futi az M2-n.

A két elválaszthatatlan jóbarát kalandos mindennapjait március 31-től egy kislány, Lizi kavarja fel, akit hamar megkedvelnek a mókás bábfigurák.
Horváth Vanda, az M2 Gyerekcsatorna főszerkesztője elmondta: az alapvetően humoros, ám tanulságos mesesorozat eddig is nagy sikert aratott a kicsik körében, ezért kíváncsian várják az új szereplő fogadtatását, akit a 9 éves Kovács Luca alakít.
Mint ismert: a két szereplő bőrébe bábszínészek bújtak, Lótit Mátyás Zoltán személyesíti meg, míg Futit Érsek-Csanádi Györgyi színésznő kelti életre. Lizi szerepében Luca, a Dr. Mező Ferenc Általános Iskola 3. osztályos diákja látható mostantól. Lucáról megtudtuk: régebben nem szeretett szerepelni, ám az MTVA egy korábbi reklámszerepében kedvet kapott a tévézéshez. Bár a matek és a torna a kedvenc tantárgyai, hobbija pedig a ritmikus sportgimnasztika, elképzelhető hogy később színésznő akar lenni, ugyanis anyukája elmondása szerint nemrég nagy hatással volt rá a Mary Poppins című musical.
A sorozatról röviden: minden epizód egy-egy meghatározott szituáció köré épül fel vicces párbeszédekkel, ugyanakkor tanulhatnak is belőle a gyerekek. A humor alapvetően a figurák karakterjegyeiből és az adott szituációból fakad úgy, hogy a 4-5 éveseknek is érthető legyen, de a 6-9 éves, vagy esetleg az idősebb korosztály is szórakoztatónak találja.
Az írók csupa olyan gyerekeket foglalkoztató témák köré fűzték a 3-6 perces történeteket, mint például a cipőfűzés, az esti lefekvés, a csúfolódás, egy testvér születése a családban, az ovis szerelem, a hiszti vagy a lámpaláz. A mókás szőrmókok éppúgy iskolába járnak, játszanak, összevesznek, kibékülnek, sportolnak, tévét néznek, félnek, kíváncsiak, és álmodoznak, mint a gyerekek, ezért hol vicces, hol érzelmes, hol tanulságos kalandjaik az egész család számára ismerősek és szerethetőek lehetnek.
Karakterrajz: Lóti jellemzően bumfordi, csetlő-botló figura, aki mindig mindent elront, elfelejt, emiatt gyakran kerül bajba. Ugyanakkor hatalmas szíve van, óriási a fantáziája, szereti néha kiszínezni a valóságot. A legesleghűségesebb barát, bármit megtenne Futiért, aki szorgalmas, rendszerető, de kissé cinikus, és sokat aggódik. Szeret okoskodni, és kioktatni másokat, felnőttesebbnek érzi magát Lótinál, aki viszont bármilyen szamárságot csinál, mindig számíthat rá. Lóti fél a sötéttől, a békáktól és a menyétektől, de ezt nem szégyelli, akárcsak másokat, magát is olyannak fogadja el, amilyen. Rendetlen és kicsit lusta, nem rajong az iskoláért, kicsit nehezen olvas és nem tud úszni. Futi szeret tévét nézni, focizni, főzni, takarítani, társasozni, de a legjobban olvasni. Jó tanuló és tájékozott, szeret megtréfálni másokat. Kicsit rosszul lát, de szégyell szemüveget viselni, ahogy azt is utálja, hogy kistermetű.

Március 31-től újra az M2 műsorán!

MTVA