földrengés

Újabb földrengés volt Magyarországon

Kisebb, 2,3-as erősségű földrengés keletkezett kedden kora délután Északnyugat-Magyarországon.

A rengés a Komárom-Esztergom megyei Ácstól 11 kilométerre, becslések szerint 2 kilométeres mélységben pattant ki 12 óra 53 perckor – közölte a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium. A 2,3-as magnitudójú rengést a reggeli órákban is már kisebb rengések előzték meg. Pannonhalma térségében délelőtt 9 óra 2 perckor regisztráltak 1,69-es erősségű földmozgást 10 kilométeres mélységben.

Mint azt a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság írja a Facebookona délutáni rengést annak epicentruma közelében több városban is érezte a lakosság. Az obszervatórium Pérről és Győrből is több jelzést kapott, károkról ugyanakkor egyelőre nem érkezett bejelentést a katasztrófavédelemhez. Az obszervatórium arra kér mindenkit, aki érezte a rengést, hogy töltsék ki az ezen linken található kérdőívet, segítve így a szakemberek munkáját.