Vetélkedő indul a Nemzeti Színház történetéről

Laborfalvi Rózától Törőcsik Mariig…” címmel a teátrum történetéről szóló vetélkedőt indít a Nemzeti Színház.

A versenyre 10. és 11. osztályos tanulókból álló négyfős csapatok és felkészítő tanáraik jelentkezését várják – közölte a Nemzeti Színház szerdán az MTI-vel.
A vetélkedő négyfordulós, az első három forduló feladatait az interneten keresztül kell beadni, a negyedik forduló a legjobb négy csapat részvételével a Nemzeti Színházban zajlik 2015 májusában.
A csapatok január 4-én éjfélig jelentkezhetnek, az első forduló feladatait január 5-én 8 órakor publikálja a teátrum.
A feladatok a Nemzeti Színház történetével kapcsolatosak, és egyszerre igényelnek színháztörténeti kutatást, valamint kreativitást és informatikai eszközök használatát (szövegszerkesztés, prezentáció és videó készítése, képszerkesztők és a Facebook használata).
A vetélkedő zsűrijét Udvaros Dorottya, Rubold Ödön és Mátyássy Bence színművész, valamint Ablonczy László újságíró, kritikus, a Nemzeti Színház 1991 és 1999 közötti igazgatója alkotja.
A vetélkedő népszerűsítéséhez videoklipek készültek, amelyekben a Nemzeti színészei, Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Tompos Kátya, Gerlits Réka, Szatory Dávid, Fehér Tibor, Farkas Dénes és Mátyássy Bence vállaltak szerepet.
A győztes csapatok táblagépeket, könyvutalványokat, színházjegyeket nyernek, az első helyezett csapat iskolájába pedig egy tanítási napra „kitelepül” a Nemzeti Színház: próbákkal, irodalom- és énekórákkal, a színészek focicsapatával, smink- és fodrászbemutatókkal.
A vetélkedőről további információ a nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo oldalon olvasható.