Világszínvonalú bérkerékpárrendszer Budapesten
Előre váltott mágneskártyával, PIN-kód segítségével lehet bérelni a kerékpárokat. A rendszer összhangban lesz a BKK által indított BuBi hálózattal.
Az esztergomi Neuzer kerékpárgyártó cég kerékpárjait és a dokkolóállomásokat csütörtökön mutatták be a fővárosban. A gyártó két év alatt mintegy 60 millió forintos fejlesztéssel hozta létre a rendszert, a projektet az európai unió 25 millió forinttal támogatta.
Neuzer András ügyvezető igazgató a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy elemezték a világban lévő rendszerek tulajdonságait, és megpróbálták kiküszöbölni hibáikat, így hozták létre a sajátjukat.
A kerékpárokat a dokkolóállomásból egy mágneskártya segítségével, PIN-kód megadása után lehet kibérelni, amelyre korábban feltöltötték a bérlő adatait. A bérlés akkor fejeződik be, amikor a kerékpárt elhelyezik egy másik dokkolóállomáson.
Több mechanikai védelemmel is ellátják majd a kerékpárokat, amelyek a bicikli szétszerelését akadályozzák meg, de ennek a szabadalmi eljárása még folyamatban van. Ezenkívül rádiófrekvenciás jeladóval tudják azonosítani a kerékpárokat, és lehetőség van GPS-jeladók beszerelésére is – mondta Neuzer András.
Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastrukturális területért felelős államtitkára a bemutatón azt hangsúlyozta, hogy a belvárosi közlekedésben nagy problémákkal kell szembenézniük a közlekedésszervezőknek, ezekre egyfajta megoldás lehet a kerékpáros közlekedés fejlesztése. Budapest már elkötelezte magát e cél mellett a BuBi (Budapest Bicikli) projekttel, és egyéb vidéki városokban is foglalkoznak a kérdéssel – tette hozzá.
Az MTI kérdésére az államtitkár elmondta: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által indított BuBi közösségi kerékpáros rendszer és a Neuzer rendszere összhangban van egymással, mivel a város szeretne kerékpárkölcsönző rendszert kiépíteni, az esztergomi cég pedig ajánlatot tud benyújtani a pályázaton.
Forrás: MTI/Hirado.hu