tó víz fulladás

Vízbe fulladt egy ukrajnai anyuka és kislánya Mosonmagyaróvár közelében

Egy 27 éves ukrajnai édesanya és hatéves kislánya vesztette életét egy tóban Győr-Moson-Sopron megyében, Mosonmagyaróváron a hétvégén.

A nő holttestére helyi halászok találtak rá. A strandon gyerekruhákat is találtak, így keresni kezdték a halott gyermekét is, akire nemsokára rátaláltak.

A rendőrség közleménye szerint baleset történt.

Máriakalnak polgármestere, Gáspár Emma elmondása szerint a horgásztavat többen is használják fürdőzésre, bár ez tiltott, és erre mindenkit figyelmeztetnek.

A halott nő és gyermeke, valamint 36 éves férje egy mosonmagyaróvári munkásszállón éltek, a szülők nem sokkal a háború kezdete előtt álltak itt munkába.

A rendőrség többször is figyelmeztette a nyaralókat, hogy ne fürödjenek azokban a tavakban, amelyek hőmérséklete nyáron is hideg. A helyiek azonban ezt sajnos többször is figyelmen kívül hagyják. A nádas, bokrokkal körülvett tavakba könnyen be lehet menni.

Magyarországon a legtöbb ilyen tóban tilos a fürdés, elsősorban hirtelen mélyülésük és túlságosan hideg vizük miatt.

mukachevo.net/Kárpátalja.ma

Nyitókép: illusztráció, Kárpátalja.ma