Rákóczi-várkastély

A Rákóczi-család tette híressé a Zemplént, de ezeréves borvidéke is egyedülálló

Északkelet-Magyarország történelme kifejezetten mozgalmasra sikeredett, többek között a Rákócziaknak köszönhetően, akiknek itt voltak birtokaik. II. Rákóczi Ferenc 1676-ban a Zemplén megyei Borsiban született, de a Zemplén lábánál található Kossuth Lajos szülőhelye, Monok is. A környék évezredes borkultúrája szintén számos turistát vonz a Zemplénbe.

Sátoraljaújhely 170 kilométerre fekszik a Vereckei-hágótól – onnan, ahol őseink belovagoltak a Kárpát-medencébe az új haza reményében. A kalandozók hamar eljutottak a Bodrog folyó környékére, és megtelepedtek. A gyakori áradások, a tatárjárás vagy épp a városért vetélkedő urak miatt sokáig aztán nem volt nyugalma a lakosságnak, de ha épp nem a tatár vagy az egymás közti viszályok, akkor a pestis, a kolera vagy épp a török pusztított.

Sátoraljaújhely mégis talpon maradt, a görög és zsidó kereskedőknek köszönhetően a 17. századtól jelentős fejlődésnek indult, és a Zemplén fővárosa lett. Az ígéretes fejlődést azonban derékba törte a trianoni diktátum,  a döntés után határszéli település lett a virágzó városból – erre a szomorú eseményre emlékszik a tavaly elkészült turulszobor is.

Északkelet-Magyarország két forradalmárról is híres

Északkelet-Magyarország történelme kifejezetten mozgalmasra sikeredett, többek között a Rákócziaknak köszönhetően, akiknek itt voltak birtokaik. A magyar történelem egyik legfontosabb alakja, az 1703-1711 közötti szabadságharc vezérlő fejedelme, II. Rákóczi Ferenc is ezen a vidéken született.

Borsi egy kis felvidéki falu, érdekessége abban rejlik, hogy itt született II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én” – mondta Veszprémi Zsuzsanna, a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás elnöke az M1 Itthon vagy! című műsorában. Hozzátette, Zrínyi Ilona tudatosan választotta ezt a helyet fia születése előtt, ugyanis ez a település családias, nyugodt és békés hely volt. Az épület várkastélynak készült, vagyis azontúl, hogy főnemesi hajlék volt, védelmi funkciókat is ellátott. A védelmet erősítő vizesárok például a mai napig látható.

A kastély az utóbbi években a pusztulás szélére sodródott, szinte az utolsó pillanatban sikerült megmenteni, és mindössze néhány hete nyitotta meg kapuját. A  kastélyban lévő kiállítás a fejedelem születése után megtett hosszú és kalandos útját mutatja be: származását, gyermekkorát, az általa vezetett szabadságharcot és az azt lezáró szatmári békét.

A környék egy másik forradalmárról is híres, a magyar nyelv megreformálójáról. A nyelvújítás legnagyobb alakjának saját maga által elnevezett egykori lakóhelye Széphalom, miután 1794-ben birtokot szerzett Kisbányácskán. A Magyar Nyelv Múzeumát a Kazinczy Ferenc Emlékpark veszi körül. A park Széphalom belterületén, a közút mellett található. A szépen gondozott emlékpark védett természeti érték.

A múzeum egy eszmének, a nyelvben őrzőt nemzeti tudatnak az intézményesülése – mondta Nyiri Péter, a Magyar Nyelv Múzeumának igazgatója. Hozzátette, céljuk bemutatni a magyar nyelv gazdagságát, és mindenkit a tudatos anyanyelvhasználatra ösztönözni. Ehhez a nyelvi játékokat és a nyelvi humort hívják segítségül a múzeumban.

A magyar nyelv bravúros zsonglőrjeinek olykor külön termet is szentelnek. A múzeum ovális csarnokában most Arany János és a Toldi van központban.

A múzeum rendezvényközpont is, és persze nem hiányozhatnak az interaktív programok sem, például a kézzel írás, úgy, ahogy elődeink is csinálták. Bár a magyar nyelvet a kutatók 3000 évesre teszik, a 19. századig kellett várni, hogy Kazinczy erőfeszítéseinek hála megszülethessen a pallérozott, modern irodalmi nyelv.

A Zempléni-hegység az adrenalin kedvelőinek is tökéletes úti cél

A Zempléni-hegység már emberemlékezet óta lakhelyet, boldogulást biztosít az itt élőknek, és csodálatos kirándulási lehetőséget a természetjáróknak, a kalandvágyóknak pedig kiváló szórakozást. Az 514 méteres Magas-hegy csúcsán állva a kiránduló elé tárul egész Sátoraljaújhely és a különleges élővilággal büszkélkedő vidék. Itt nőnek azok a csodás tölgyek is, amelyek a zempléni boroshordókat híressé tették.

Természetesen kilátó is található a Magas-hegyen, ahonnan hamarosan kötélpályán lehet majd átcsúszni a szemközti Szár-hegyre. Ha befejeződik a felújítás, egy kilométer lebegés vár a bátrakra ég és föld között. A pálya a Zempléni Kalandpark része, amely nagy átalakulás előtt áll. Csúcspontja egy két hegyet összekötő gyalogos üveghíd lesz majd. A kilátóhoz, aki nem akar hegyet mászni hamarosan vadonatúj libegő visz fel.

A hegy derekáig bobbal is fel lehet jutni. A fák között tekeredő légies acélszerkezet hajmeresztő hajtűkanyarokat és lejtőket rejt. Mikor a kötél lassan felhúzza a kocsit, még senki nem tudja, hogy mi vár rá, ugyanis a Zempléni Kalandparkban található Közép-Európa leghosszabb és legextrémebb bobpályája – mondta Tóth Csaba, a Zempléni Kalandpark igazgatója.

A kalandpark egész évben várja a látogatókat, ahol többek közt a minden évszakban üzemelő jégpálya is található. Az extremitásoknak itt még nincs vége, hiszen Magyarország egyik legmagasabb mászófala is itt áll. A falon az azonos színű fogások jelzik a különböző nehézségű utakat, amelyeken egyensúlyozva, kapaszkodva kell meghódítani a legfelső pontot. Szigorúan társas, emberi kapcsolatokat erősítő sport, hiszen a falon az életünk a biztosítóember kezében van.

Sátoraljaújhely környékén patinás hagyománya van a borkészítésnek

Nem mindenki tudja, de a Zempléni-hegység azonos a Tokaj-hegységgel, amelynek borai már évszázadok óta a top kulináris élmények között szerepelnek. Sátoraljaújhely környékén patinás hagyománya van a borkészítésnek. A város egyik különlegességét könnyű szem elől téveszteni. Keskeny völgyben, a Zsólyomka-patak két oldalán pincék sorakoznak, amelyeket a helyszűke miatt kizárólag gyalogszerrel fedezhetünk fel.

A Zsólyomkai pincesortól alig egy-két kilométerre terül el az Ungvári pincsor romantikus világa. Úgy tartják, hogy a pincéket a pálos rendi szerzetesek szorgos kezei kezdték vájni, és nem a bornak, hanem maguknak kerestek oltalmat az árvizek és más fegyveres veszedelmek elől. Idővel aztán felfedezték azt is, hogy a pince párás hűvöse ideális lakhelye a folyékony aranynak. Az egyes pincékből csak kis, kővel rakott bejáratuk látszik, az igazi szenzáció a föld alatt fogadja az érdeklődőket.

Forrás: hirado.hu