A fal túloldalán: a Roosevelt-ház asszonyai

Franklin Delano Roosevelt és Eleanor Roosevelt neve bizonyára sokaknak cseng ismerősen, hiszen a XX. század meghatározó személyiségei voltak: az elnök, aki talpra állította országát a nagy gazdasági világválság idején, és felesége, akit Harry S. Truman elnök, FDR utódja a világ first ladyjének nevezett. Franklin édesanyjáról azonban kevesebbet hallunk, pedig Sara Delano Roosevelt meghatározó szerepet játszott a házaspár életében. Eleanorhoz fűződő kapcsolata, mint a legtöbb anyós-meny viszony, nem volt mentes a konfliktusoktól.

A Hyde Park-i ág

Sara Delano Roosevelt édesapja, ifjabb Warren Delano kereskedő volt, aki Catherine Robbins Lymant vette el feleségül. Sara hetedik gyermekként látta meg a napvilágot 1854. szeptember 21-én, nevét Warren lánytestvére után kapta. Sara leendő férje, James Roosevelt vásárolta meg a Springwood birtokot, amely a család rezidenciájaként Hyde Park néven vált ismertté. Első feleségének halála után James egy baráti vacsorán ismerkedett meg Sarával, majd egy hónap múltán, az akkor 52 éves férfi megkérte a nálánál jóval fiatalabb, épp feleannyi idős hölgy kezét.

Esküvőjüket 1880-ban tartották, első és egyetlen közös gyermekük, Franklin Delano Roosevelt pedig 1882. január 30-án született meg Hyde Park-i otthonukban. A szülés után Sara orvosa nem javasolt újabb terhességet, így az asszony minden idejét fiának szentelhette. James 72 évesen hunyt el; végrendeletében vagyonát feleségére, családi birtokukat fiára hagyta. Franklin gyámságával Sarát bízta meg, ami azért volt fontos, mert a legtöbb államban még nem volt automatikus, hogy az édesanyák kaphassák meg a felügyeleti jogot a gyermekük felett.

Franklin először egy karácsonyi partin találkozott ötöd-unokatestvérével, Anna Eleanor Roosevelttel. Eleanor 1884. október 11-én, New Yorkban született, édesapja, Elliott Bulloch Roosevelt a későbbi elnök, Theodore Roosevelt öccse volt, édesanyja pedig Anna Rebecca Hall, aki korán távozott az élők sorából. Elliott az alkoholizmusa miatt képtelen volt egyedül nevelni gyermekeit, így lánya két öccsével a nagymamájukhoz került. Öccse és édesapja egymás után egy év különbséggel hunytak el, így Eleanor 10 éves korára három, számára fontos embert veszített el.

Franklinnel való szerelmi története egy közös vonatúton kezdődött, s több társasági találkozóval folytatódott. A férfi 21. születésnapjára pedig már Eleanort is meghívták. Sara sokáig nem tudott fia érzelmeiről, azokat ugyanis az ifjú szerelmes ügyesen titkolta.  Amikor 1903-ban eljegyzésre került sor, az anyát lesújtotta a hír, mivel fiatalnak gondolta őket a házassághoz: Franklin 21, Eleanor pedig 19 éves volt. Az asszony ezért arra kérte fiát, hogy az eljegyzést egy évig tartsák titokban. Az esküvőjükre végül 1905. március 17-én került sor, mivel ez az időpont volt alkalmas „Teddynek”, Theodor Roosevelt újonnan megválasztott amerikai elnöknek, aki a menyasszony nagybátyja volt. Az esküvő után nászútjuk ugyanúgy zajlott, ahogy Sara és James mézeshetei 25 évvel korábban: házaséletük első hetét a Hyde Parkban töltötték, amelyet később egy hosszabb európai körút követett.

Az ifjú feleség legfőbb támasza eleinte Sara volt, aki segített a költségvetés kialakításában és a háztartás vezetésében is. Eleanor később így nyilatkozott házasságának első évéről: „Anyósom teljes mértékben gondomat viselte, és minden kérésemet teljesítette.” Az első gyermek megszületése azonban konfliktusokat okozott: Eleanor fiatal kora és tapasztalatlansága miatt még nem rendelkezett anyai ösztönökkel, amelyet a nagymama már magáénak tudhatott. Mivel az első gyermeket újabb terhességek követték, a gyermeknevelés kérdése állandó problémaforrássá vált.

1908-ban a család egy manhattani dupla sorházba költözött: a ház egyik fele Saráé, a másik Franklinéké lett. Eleanort zavarta, hogy csak egy fal és egy ajtó választotta el anyósától, azonban erről nem beszélt neki. A harmadik gyermek kiskorában hunyt el, amiért az anya önmagát okolta, Sara pedig mindent megtett, hogy fájdalmát enyhítse. A gyászidőszak azonban rövidre sikerült, mivel kisfia halála után egy hónappal Eleanor ismét teherbe esett.

1913-ban Franklin haditengerészeti kinevezése miatt a családnak Washingtonba kellett költöznie. Sara volt az, aki segített a letelepedésben, bár ezúttal ő nem maradt velük. Növekvő teendői és újabb terhessége miatt Eleanor titkárnőt fogadott maga mellé. A posztra Lucy Page Mercert választotta, aki sokakat megnyert bájos modorával. Miután férje 1918-ban hazatért európai körútjáról, felesége a bőröndök kicsomagolása közben szerelmes leveleket talált, melyeket Franklin írt Miss Mercernek.

Eleanor férje félrelépése miatt azonnal válni akart, Sara azonban mindenképpen el akarta ezt kerülni. Azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben erre kerül sor, fiát többé nem fogja anyagilag támogatni, akinek mindezen túl egy válással jelentősen csökkent volna az esélye, hogy egyszer elnök legyen. Az említett okok miatt Franklin véget vetett románcának, és a három Roosevelt minden ehhez kapcsolódó dokumentumot megsemmisített. A továbbiakban Eleanor mindenfajta hitvesi kapcsolatot megszakított férjével, házasságuk csak formálisan maradt fenn. Sara igyekezett segíteni a válságos periódus után is: gyakran vigyázott az unokáira. A gyermekek könnyen megtalálták a közös hangot nagymamájukkal, a meny azonban vagy veszekedett vele, vagy épp bocsánatáért esedezett. Míg Eleanornál maradtak fenn bocsánatkérő levelek, addig anyósa sem leveleiben, sem naplójában nem rögzítette ezeket.

Elsők a nők között

1921-ben a családot súlyos csapás érte: Franklint paralízissel diagnosztizálták, egyik napról a másikra deréktól lefelé lebénult. A két nő különböző módon kívánt segíteni: Eleanor úgy gondolta, hogy férjének ott kell folytatnia, ahol abbahagyta, míg Sara azt szerette volna, ha fia a Hyde Parkban regenerálódik. A csatát végül a feleség nyerte meg, azonban az ápolás minden idejét és energiáját elvette, ezért ismét a nagyszülő gondoskodott unokáiról.

1927-re Eleanor megelégelte anyósa folyamatos jelenlétét, ezért változtatott manhattani otthonuk felépítésén. Azért, hogy a Sara és saját étkezőjük közötti átjárást megakadályozza, egy hatalmas szekrényt helyezett a bejárat útjába. A szeparáció megoldása Hyde Park-i otthonukban nehezebb feladatnak bizonyult, hiszen az nem Eleanor tulajdonát képezte. A problémát a Vall-Kill felépítésével sikerült megoldania, amely néhány kilométerre feküdt a birtoktól.

Franklin hétéves regenerálódás után tért vissza a politikai életbe, jelöltetve magát a New York-i kormányzói posztra, amit édesanyja jelentős pénzösszeggel támogatott. Franklin kormányzósága után a Demokrata Párt elnökjelöltje lett, majd 1932 novemberében az Egyesült Államok 32. elnökévé választották. A két nő külön utakon, eltérő elképzelésekkel támogatta Franklint: Sara a tradicionális vonalat képviselte, még Eleanor a változásét. Ezért nem kedvelte a bevett First Lady címet sem, helyette inkább a Mrs. Roosevelt elnevezést használta, míg anyósa szerette, ha First Motherként gondolnak rá.

Franklint 1937-ben másodjára is az Egyesült Államok elnökének iktatták be. 1939-ben nagy jelentőségű eseményre került sor, hiszen VI. György brit király és felesége, Erzsébet tett látogatást a Fehér Házban, majd pedig a Hyde Parkban. Ezzel Sara Delano Roosevelt lett az első amerikai nő a történelemben, aki saját házában látott vendégül egy brit uralkodót. E fogadás ismét konfliktusokat generált a Roosevelt-ház asszonyai között: a vita tárgyát legfőképpen a menüsor képezte. Amikor Franklin harmadik elnökválasztási kampányát is megnyerte, s ezzel ő lett az egyetlen amerikai elnök, aki két terminusnál tovább maradt az elnöki székben, Sara a következőket nyilatkozta: „Nagyon kevés elnök édesanyja élt addig, hogy fiát akár első elnöki beiktatásakor lássa. Sokszor úgy tűnik, mintha az elnököknek nem is lett volna édesanyjuk”. Sara 86 éves korára nem csupán egyszer, hanem háromszor láthatta, ahogy fia az Egyesült Államok elnöki székét elfoglalja.

Idős kora miatt Sara egészségügyi állapota romlani kezdett, pihenésre kényszerült. 1941. szeptember 7-én otthonában szenderült végső nyugalomra. Eleanor így nyilatkozott halála után: „Rettenetes az, amikor 36 éven át élsz közel valakihez, és halálakor mégsem érzel veszteséget.” Bár ő nem érzett fájdalmat, Franklint lesújtotta édesanyja halála. Felesége igyekezett ezt enyhíteni, de gyakori távolléte miatt a támogatás nem olyan mértékű volt, amilyenre Franklin vágyott.

Férje 1945-ös halálát követően, amelyet agyvérzés okozott, Eleanor minden évben virágcsokrot rendelt anyósa sírjára halálának évfordulóján. 1951-ben a Look magazin számára írt – „Az a hét ember, aki életemet formálta” című – cikkében Sarát is megnevezte Franklinnel együtt. Róluk úgy nyilatkozott, hogy a személyiségfejlődésére ők gyakorolták a legnagyobb hatást. Sara emlékezetén Dore Schary 1956-os drámája, a Napfelkelte Campobellóban ejtett foltot. Unokái szerint a műben nagyanyjukat vén satrafaként jelenítették meg, és még Eleanor is úgy gondolta, hogy az előadás méltatlan volt anyósához.

Bizonyára ő is tisztában volt vele, hogy végső soron Sara volt az, aki megadta a lehetőséget számára, hogy kimozdulhasson otthonából, és szociális tevékenységet végezzen. Ugyanakkor pénzügyi támogatása nélkül Franklin kormányzósága és elnöki kampányai sem sikerülhettek volna. Eleanor fiatalon lett többgyermekes édesanya, így a gyermeknevelés terén is jól jött az idősebb asszony segítsége, aki több időt tudott unokáinak szentelni, így nem csoda, ha hozzá kötődtek leginkább. Az érem másik oldala pedig az volt, hogy mindez Sara szinte folyamatos jelenlétével és irányításával járt, amely egy idő után zavarni kezdte Eleanort. Így ő mások segítésében kereste és találta meg örömét és valódi énjét.

Forrás: múlt-kor.hu
Fotó: Franklin Delano Roosevelt haditengerészeti államtitkár édesanyjával, Sarával és feleségével, Eleanorral