A lengyel kormány jóváhagyta az ukrajnai fegyverszállítást

Jóváhagyta a lengyel kormány az Ukrajnának küldendő fegyverek, ezen belül légvédelmi rakétarendszerek szállításáról szóló határozatot – közölte szerdai Twitter-bejegyzésében Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter.

    “A legkorszerűbb lengyel felszerelést, a Piorun (Villám) hordozható légvédelmi rakétarendszereket adjuk, valamint lőszereket” – írta mikroblogjában Blaszczak.
    Arról, hogy Lengyelország az “Ukrajnát Oroszország részéről érő fenyegetés” miatt több tízezer védelmi célú lőszert szállít keleti szomszédjának, hétfőn Pawel Soloch, a lengyel nemzetbiztonsági iroda (BBN) főnöke tájékoztatta a közvéleményt.
    Kedden pedig Mateusz Morawiecki kormányfő Kijevben a Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel közös sajtóértekezleten bejelentette: Lengyelország lőszereket, Grom típusú hordozható légvédelmi rakétarendszereket, könnyű mozsárágyúkat és felderítő drónokat szállít Ukrajnának. Hozzátette, hogy ezenfelül humanitárius segítséget is nyújtanak a szomszédos országnak.

Forrás: MTI