A Spolu koalíció nyerte a választást Csehországban

Hallatlanul szoros csatában a hárompárti Spolu koalíció nyerte a szombaton délután zárult képviselőházi választást Csehországban.

A szavazatok több mint 99 százalékának összegzése után a Cseh Statisztikai Hivatal szerint a SPOLU megkapta a szavazatok 27,62 százalékát.

A második helyen az eddig kormányzó, Andrej Babis vezette ANO végzett 27,28 százalékkal, míg a harmadik hely a kétpárti Polgármesterek és Kalózok koalícióé lett 15,47 százalékkal.

Negyedikként bejutott a parlamentbe a Közvetlen Demokrácia Pártja 9,63 százalékkal, a többi párt – köztük a Szociáldemokrata Párt, amely eddig kívülről támogatta a Babis vezette ANO-t – azonban nem tudta átlépni az öt százalékos parlamenti küszöböt.

Milos Zeman köztársasági elnök korábban bejelentette, hogy azt a pártot fogja megbízni kormányalakítással, amely megnyeri a választásokat – számolt be Bartal Tímea, a közmédia tudósítója Prágából.

Szakértők ennek ellenére hosszas, elhúzódó tárgyalásokra számítanak. A választási részvétel meghaladta a 65 százalékot Csehországban.

Forrás: hirado.hu