Áttelepítik az üdülőkből a menekülteket Bulgáriában

Bulgáriában a turisztikai szezon kezdete előtt a Fekete-tenger partján lévő üdülőkből az ország központi részein lévő befogadóközpontokba telepítik át az ukrán menekülteket – jelentette be hétfőn Kalina Konsztantinova bolgár miniszterelnök-helyettes.

Bulgária nem engedheti meg magának többé, hogy ukrán állampolgárokat szállásoljon el a strandok mentén épült hotelekben – jelentette ki a kormányfő-helyettes videóüzenetében.

Az átutaztatást az elkövetkező napokban kezdik meg, a turistaszezon június elején indul. A hatóságok szerint jelenleg mintegy 90 ezer ukrán menekült tartózkodik Bulgáriában.

Korábban a menekültek többsége elutasította, hogy elhagyja a tengerpartot, és az ország központi térségeiben található állami üdülőkbe költözzön át. A buszokkal és vonatokkal szervezett különjáratok iránt alig volt érdeklődés, ugyanis sokan attól tartanak, hogy a távol eső üdülőkben nem lesz elegendő bevásárlási lehetőség, illetve megfelelő orvosi ellátás. A bolgár sajtó szerint mindössze ötszáz menekült élt ezzel a lehetőséggel.

Bulgária tranzitországnak számít az ukrán menekültek számára, akik mindenekelőtt Közép- és Nyugat-Európa országaiba igyekeznek eljutni. A február 24-én indult ukrajnai orosz háború nyomán mintegy 300 ezer ukrán menekült érkezett Bulgáriába, hivatalos adatok szerint 90 365-en maradtak közülük az ország területén. A menekültek egy részét hotelekben helyezték el, de sokan rokonoknál, barátoknál, illetve önkéntes segítőknél kaptak szállást.

Forrás: hirado.hu