Az EU-s gáztározók közös működtetését szorgalmazza a néppárt elnöke

Igazságosan kell elosztani az Európai Unióba (EU) érkező földgázt a tagországok között, az orosz gázszállítások korlátozása miatt pedig rendkívüli EU-csúcsot kell tartani júliusban Manfred Weber szerint.

Az Európai Néppárt (EPP) elnöke a Der Tagesspiegel című német lap vasárnapi számában közölt interjúban kiemelte, hogy az EU nem részese Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának, de „háborús célpont”. Vlagyimir Putyin orosz elnök „gyűlöli az életmódunkat”, és „visszataszítónak tarja a szabadságot, demokráciát és a jogállamiságot”.


    Ezért „nehéz télre kell számítanunk”, mert az orosz államfő eddigi tevékenysége alapján abból kell kiindulni, hogy tovább korlátozza vagy akár teljesen leállítja a földgázszállítást az EU-ba, erre pedig már most fel kell készülni – tette hozzá Manfred Weber.


 Feltétlenül dönteni kell a „kötelező érvényű energiaszolidaritásról”, hogy „ne mindenki csak magával törődjön” – húzta alá a német politikus, kifejtve: el kell kerülni a koronavírus-világjárvány első szakaszában kialakult „zűrzavart”, amikor mindenki lezárta a határokat és „Európa kudarcot vallott”.

A politikus szerint a közösség területén működő gáztározókat közösen kell üzemeltetni, mert elfogadhatatlan lenne, hogy a „szerencsés” tagországok feltöltött tározókkal, mások pedig energiahiánnyal sújtva vágnának neki az őszi-téli időszaknak. A beszerzést is közösen kell intézni, hiszen csökkennének a fogyasztói árak, ha az EU tagjai együtt vásárolnának földgázt – mondta Manfred Weber.


    Arra a felvetésre, hogy az EU-s szerződések alapján mindez nem tűnik könnyen megvalósíthatónak. Rámutatott, hogy az unió működését szabályozó  Lisszaboni Szerződés valóban csak korlátozott hatásköröket biztosít az energiaágazatban, de ez így volt a koronavírus-világjárvány esetében is, és az EU mégis közösen szerezte be a vakcinákat.
    Hozzátette, hogy át kell alakítani az EU-t, mert nincs felkészülve a jelenkor „viharaira”, megpróbáltatásaira. A többi között kifejtette, hogy a járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozását szolgáló közös hitelfelvételhez hasonló „úttörő” megoldásokat kell alkalmazni a védelmi ipar összehangolt működésére, mert a NATO-n belül fel kell építeni egy „európai védelmi pillért”.

    Arról is szólt, hogy a kül- és biztonságpolitikában szakítani kell a teljes egyetértésen alapuló döntéshozatallal. „Elegem van abból, hogy Orbán Viktortól függünk külpolitikai kérdésekben vagy az uniós olajembargó ügyében” – mondta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.

Forrás: MTI