Az iráni tűzszünet ellenére Ausztria fokozott biztonsági intézkedéseket léptetett életbe
Ausztria fokozott biztonsági intézkedéseket léptetett életbe a tűzszünettel végződött izraeli-iráni konfliktus, illetve az iráni nukleáris létesítmények amerikai bombázása után – jelentette be szerdán Christian Stocker osztrák kancellár.
Stocker szerint az emelt szintű biztonsági intézkedések a nemzetközi, amerikai és izraeli létesítményekre vonatkoznak, valamint különösen veszélyeztetett személyekre.
A kancellár hivatala ezt később kiegészítette azzal, hogy a szigorítások az Iránban lévő osztrák létesítményeket is érintik.
A néppárti Stocker köszönetet mondott Donald Trump amerikai elnöknek a fegyvernyugvás eléréséért Izrael és Irán között. Hangsúlyozta: Teherán nem juthat atomfegyverhez és együtt kell működnie a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ). Szerdán Beate Meinl-Reisinger osztrák külügyminiszter is diplomáciai rendezést sürgetett a közel-keleti konfliktusban.
A délelőtti órákban a kancellár bécsi hivatalában ülésezett a szövetségi biztonsági kabinet, jelen volt Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója is. Grossi reményét fejezte ki az ügynöksége és Irán közötti együttműködés folytatására, ugyanakkor elismerte, hogy bonyolult helyzetről van szó. Kiemelt prioritásnak nevezte az ellenőrök visszatérését az iráni atomlétesítményekbe. „A válság tartós megoldását egy diplomáciai rendezés jelentené” – jelentette ki. Mint mondta, Iránban évtizedekig nélkülözhetetlen munkát végeztek, és az ellenőrzések kihagyását most sem engedhetik meg.
Délután a kormány az osztrák parlamentben összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, amely zárt ülésen tájékoztatta a parlamenti pártokat a biztonsági helyzetről, illetve megvitatta velük az ebből levonható következtetéseket.
Forrás: hirado.hu
