Azonnali hatállyal felmondott a brit Királyi Balett ukrán származású fiatal csillaga

Hirtelen és indoklás nélkül távozott a brit Királyi Balettből a társulat egyik legfényesebb fiatal csillaga, alaposan sokkolva döntésével a táncvilágot és rajongóit.

A 21 esztendős Sergei Polunin a héten jelentette be azonnali távozását, mindössze néhány nappal azelőtt, hogy a The Dream (Az álom) című új produkció főszereplőjeként lépett volna színpadra. A The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásának (www.telegraph.co.uk) nyilatkozó források szerint a táncos azt mondta kollégáinak, hogy „már nem akar a társulatban táncolni”.

Az ukrán származású Polunin minden egyes fellépésén elkápráztatta a közönséget, amióta 19 éves korában a brit Királyi Balett történetének legfiatalabb vezető táncosává választották. Monica Mason, a társulat igazgatója szerint Polunin távozása „hatalmas sokként ért mindenkit”.

A internetes oldalakon már megindultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy a fiatal tehetséget talán egy rivális társulatnak sikerült magához csábítania. Polunin azonban nem árult el semmit távozásának körülményeiről. A Twitter oldalán mindenesetre már egy kérdőjel szerepel a Királyi Balett egykori helyén, vagyis az olvasható, hogy „vezető táncosa a … ?”.

Tavaly novemberben a Bolsoj prímabalerinája, Natalja Oszipova és első számú férfi balett-táncosa, Ivan Vasziljev sokkolta rajongóit, amikor bejelentették, hogy december elsejétől a rivális, szentpétervári Mihajlovszkij Színházban folytatják tovább a pályafutásukat.

 

forrás:MTI.hu