Klaus Iohannis

Bejelentette lemondását a román elnök

A román államfő azt követően jelentette be a hivatalból való távozását, hogy a parlament megszavazta az elnök felfüggesztéséről szóló  kezdeményezést, amelyet az ellenzék nyújtott be – számolt be az MTI.

maszol.ro erdélyi portál hozzátette, hogy Klaus Iohannis közölte szerdai, február 12-i hatállyal nyújtja be lemondását.

Az államfő hangsúlyozta: azért mond le, hogy megelőzze felfüggesztését, és az ezzel járó procedúrát, mert ez szerinte negatívan befolyásolna az országa jelenét és jövőjét. Az elnök minderről egy videóban beszélt az államfői hivatalból, a Cotroceni palotából, amelyet a Facebookon is megosztott.

Nem szeretné, hogy Románia nevetség tárgyává váljon – mondta

Klaus Iohannis azzal indította a bejelentését a maszol.ro szerint: felesleges és megalapozatlan, sőt káros is az, hogy az ellenzék kezdeményezte a felfüggesztését, és a parlament napirendre is tűzte a szavazást az indítványról. Hangsúlyozta, hogy soha nem sértette meg az alkotmányt, így a felfüggesztésével senki nem nyer, mindenki veszít.

Hozzátette: a parlament hétfői döntésének értelmében 30 napon belül népszavazást kellene szervezni az elmozdításáról. A referendumnak meglátása szerint az országban és külföldön is negatív hatása lenne, ezzel indokolta döntését.

Az elnök azt is hozzátette még, hogy egy ilyen referendum megosztaná a társadalmat, és elvonná a figyelmet a májusban esedékes államelnök-választásról, így a jelöltek nem tudnák megfelelően bemutatni elképzeléseiket. Külföldön pedig romlana az ország megítélése, Románia partnerei szerinte nem értenék meg, hogy miért kellene felfüggeszteni egy államelnököt, miközben hamarosan amúgy is sor kerül az új államfő megválasztására.

Mint mondta,  ezt a forgatókönyvet akarja megelőzni azzal, hogy önként távozik a hivatalából, és február 12-én lemond. Ezzel meglátása szerint, megmenti az országot attól, hogy „köznevetség tárgyává” váljon.

Nyitókép: presidency.ro

Forrás: MTI