Belgium letiltja a névtelen telefonszámokat

A szövetségi kormány pénteken jóváhagyta az anonimitás megszüntetését az előre fizetett mobiltelefonos kártyák esetében – jelentette be Alexander De Croo belga távközlési miniszter.

Elmondta: a szeptembertől hatályos intézkedés Charles Michel miniszterelnök által, a novemberi, Párizsban elkövetett merényletsorozatot követően meghirdetett terrorizmus elleni harc részét képezi.

Az intézkedéssel a szélsőséges csoportok ellenőrizetlen kommunikációját próbálják csökkenteni, mivel a mobilszolgáltatók jelenleg csak az előfizetéssel rendelkező ügyfelek adatait tárolják.

Szeptembertől a feltöltős telefonkártyák csak akkor lesznek aktiválhatóak, ha használójuk azonosítható – mondta.

Arról is tájékoztatott, hogy az új szabályok a már korábban vásárolt és használatban lévő kártyás telefonokra is vonatkozni fognak. Ezek felhasználóinak hat hónapos határidő áll majd rendelkezésére, hogy adataikat megosszák a mobilszolgáltatóikkal.

Ellenkező esetben a telefonok elnémulnak.

A szolgáltatókra a feltöltős kártyák esetében is az előfizetéses adattitkosítási és adatmegőrzési feltételei vonatkoznak majd, amelyek biztosítják, hogy azokba indokolt esetben kizárólag a rendőrség és a titkosszolgálatok kaphatnak betekintést.

Az Európai Bizottság a terrorizmus finanszírozása és terrorista csoportok tevékenységének nyomon követése és felszámolása érdekében cselekvési tervet dolgozott ki januárban, amelynek része az is, hogy a terrorizmus elleni harc szigorúbb szabályozásainak ki kell terjednie a több országban működő, névtelenséget biztosító, előre feltöltött bankkártyák mellet a telefonkártyák rendszerére is.