Bezárják a radikális mecseteket Ausztriában

Elrendelte a „radikális mecsetek” bezárását az osztrák kormány pénteken, pár nappal a négy halálos áldozatot követelő bécsi iszlamista terrortámadást követően.

Susanne Raab integrációs és Karl Nehammer belügyminiszter arról számolt be sajtótájékoztatóján, hogy a 20 éves merénylő, Kujtim Fejzulai egy mecset és egy iszlám egyesület rendszeres látogatója volt, amelyek nagyban hozzájárultak a radikalizációjához, ezért azonnali hatállyal elrendelték a bezárásukat.

Az ausztriai muszlim hitközség (IGGÖ) megerősítette, hogy bezárnak egy, alájuk tartozó imahelyet, amely „megsértette a vallás doktrínáit”. „A szabadság fontos érték az országunkban, amelyet meg kell védenünk a visszaélésektől, akkor is, ha azokat a mi sorainkból követik el” – közölte Ümit Vural, a szervezet elnöke.

Bécs belvárosában hétfőn este egy észak-macedóniai albán családból származó helyi férfi megölt négy embert és huszonhármat megsebesített. Az elkövetőt a rendőrök lelőtték, a helyszínen életét vesztette. A támadást az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.

A rendőrség tizenhat embert vett őrizetbe a merénylettel összefüggésben, azonban közülük hatot azóta szabadon bocsátottak – tájékoztatott az ügyészség pénteken.

Forrás: hirado.hu