Borrell

Borrell: az EU aggódik a kubai események miatt

Az Európai Unió aggodalmát fejezi ki a kubai megmozdulások elfojtása, valamint a tüntetők és újságírók letartóztatása miatt, és arra szólítja fel a kubai kormányt, hogy tartsa tiszteletben az egyetemes emberi jogi egyezményekben rögzített kötelezettségvállalásokat – közölte Josep Borrell, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön.

Josep Borrell az Európai Unió nevében közzétett nyilatkozatában hangsúlyozta, a tüntetések Kubában a lakosság jogos sérelmeit tükrözik az élelmiszer-, a gyógyszer-, víz- és áramellátás hiánya, valamint a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság korlátozása miatt. Közölte: az EU támogatja a kubaiak azon jogát, hogy békésen kifejthessék véleményüket, változást követelhessenek, szabadon gyülekezzenek, valamint hangot adjanak véleményüknek, többek között az interneten is. Az EU arra szólítja fel a kubai kormányt, hogy engedje szabadon az összes önkényesen őrizetbe vett tüntetőt, hallgasson polgárai szavaira, és indítson átfogó párbeszédet – közölte. „A kubai nép szenved, ezért a kormánynak minden szükséges intézkedést meg kell hoznia ennek megoldására. A kubai nép sérelmeinek kezelése belső gazdasági reformokat igényel” – fogalmazott Borrell. A főképviselő hozzátette: az EU kész támogatni minden olyan erőfeszítést, amely a kubaiak életkörülményeinek javítására irányul.

Az elmúlt hetekben évtizedek óta példátlan tiltakozások voltak a karibi országban. Több ezren vonultak utcára az elnyomás és a nélkülözés ellen tiltakozva. Kuba gazdasága erősen kitett a turizmusnak, amely a koronavírus-járvány miatt összeomlott. Az országot emellett évtizedek óta amerikai szankciók sújtják. Hiány van élelmiszerből és gyógyszerből egyaránt, a járvány pedig súlyosbodik.

A kubai kormány a tiltakozásokat erőszakos zavargásoknak minősítette, amelyet Havanna szerint az Egyesült Államok szít, hogy megossza a kubaiakat.

Forrás: MTI