Fiala

Fiala: szükségállapot lép életbe Csehországban az ukrán menekültek befogadása miatt

Szükségállapotot hirdetett Csehországban a kormány, hogy felgyorsítsa és egyszerűbbé tegye az ukrán menekültek befogadását – közölték a szerdai kormányülés utáni sajtótájékoztatón Prágában.

„Az intézkedés pénteken lép életbe, és a polgári lakosságot semmi módon nem érinti” – jelentette ki Petr Fiala miniszterelnök.

A kormányfő délelőtt a parlamenti alsóházban azt mondta, hogy eddig mintegy 20 ezer ukrán menekült érkezett Csehországba, és szerinte várható, hogy számuk a következő napokban növekedni fog.

„Célország vagyunk és leszünk” – szögezte le a miniszterelnök. Kifejtette: minden csehországi régióban speciális információs központokat hoznak létre, amelyek segíteni fogják a menekültek nyilvántartásba vételét és eligazítását. A kormány rövidesen törvénymódosítási javaslatokat terjeszt a parlament elé, amely megkönnyíti az ukránok betagozódását a cseh munkaerőpiacba is.

Csehországban már eddig is több mint 150 ezer ukrán állampolgár élt és dolgozott. Várható, hogy számos hozzátartozójuk ezért a háború elől Csehországban keres majd menedéket.

Az utóbbi két évben a koronavírus-járvánnyal összefüggésben több alkalommal összesen 284 napig volt érvényben szükségállapot Csehországban. Az eddigi utolsó tavaly december 26-án ért véget. 

Az államfői hivatal közölte, hogy szerdáig mintegy 300 cseh állampolgár kért hivatalos engedélyt, hogy harcolni mehessen Ukrajnába.

Csehországban törvény tiltja a külföldi hadseregekben való szolgálatot, erre csak az államfőnek mint a hadsereg főparancsnokának az engedélye alapján van lehetőség. Vezető cseh politikusok most mérlegelik, hogy Ukrajna esetében módosítanák a jogszabályt – írta a CTK hírügynökség.

„Elvileg az államfő kedvezően viszonyul ehhez az ügyhöz” – mondta Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a CTK-nak.

Milos Zeman elnök a kérdést csütörtökön megvitatja Petr Fiala kormányfővel, és kikéri a védelmi, a belügyi és a külügyi tárca véleményét is – tette hozzá.

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő néhány napja szólította fel a külföldi állampolgárokat, hogy kapcsolódjanak be Ukrajna védelmébe.

Forrás: MTI