De facto nincs kormánya Romániának

De jure (jogilag) létezik, ám de facto (ténylegesen) nincs kormánya Romániának, hiszen a miniszterelnökön kívül csak egy minisztere maradt a kabinetnek – mondta az M1 aktuális csatorna keddi műsorában Pászkán Zsolt külpolitikai szakértő.

Éppen a kormányt alkotó pártok, a szociáldemokraták és a liberálisok nyújtottak be bizalmatlansági indítványt saját kormányuk, a Sorin Grindeanu szociáldemokrata miniszterelnök által vezetett kabinet ellen; erről szerdán szavaz a román törvényhozás – idézte fel a szakértő.

A koalíciót alkotó pártok azt vetik a kormányfő szemére, hogy késlekedik a kormányprogram megvalósításával, lassan halad a büntetőjogi reformmal, és óvakodik megvalósítani a populista költségvetési ígéreteket. Emiatt mondott le egy kivételével valamennyi miniszter – fűzte hozzá.

Ha nem megy át a házon a bizalmatlansági indítvány, akkor Grindeanunak új kabinetet kell elfogadtatnia a parlamenttel, de ha átmegy akkor is hosszú kormányválsággal kell számolni.

Egyrészt a Grindeanu-kormány mindenképpen hivatalban marad még 3-4 hónapig, másrészt – mindkét verzió esetén – az alkotmány szerint Klaus Johannis államfő is javasolhat új kormányfőt a parlamenti frakciókkal és a képviselőkkel folytatott konzultáció után – mondta Pászkán Zsolt.