Döntöttek – megszavazták a megszorításokat Görögországban

Szombatra virradóra megszavazta a kormány javaslatcsomagjának támogatását, amelyet Athén két nappal ezelőtt nyújtott be a külföldi hitelezőknek az újabb pénzügyi támogatás reményében.

A 300 tagú törvényhozás 251 igen szavazattal, 32 nem ellenében fogadta el a javaslatcsomagot, nyolc képviselő pedig tartózkodott a voksolásnál.

Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint a kormányon lévő baloldali Sziriza párt tíz tagja, köztük Panajótisz Lafazanisz környezetvédelmi és energiaügyi miniszter, valamint a parlament elnöke is a javasolt reformintézkedések ellen szavazott vagy tartózkodott, heten pedig távol maradtak a voksolástól, például Jánisz Varufakisz volt pénzügyminiszter.

Mivel a Független Görögök nevű jobboldali párttal közösen kormányzó Sziriza 149 parlamenti hellyel rendelkezik, a koalíció kisebbik tagja pedig 13-mal, az ellenzéki csoportosulások támogatása elengedhetetlen volt a csomag elfogadásához.

Alekszisz Ciprasz miniszterelnök a szavazást követően kijelentette, hogy a kormány „erős felhatalmazást kapott a tárgyalások befejezéséhez, amelyek egy, gazdaságilag életképes és társadalmilag igazságos megállapodás megkötésére irányulnak”.

Ciprasz felszólalásában nem tért ki a javaslatcsomag ellen szavazó kormánypárti képviselőkre, mindössze annyit mondott, hogy a nemzetközi hitelezőkkel folytatott egyeztetésekre kell koncentrálni. „Most az a legfontosabb, hogy pozitív kimenetele legyen a tárgyalásoknak. Minden mást majd a maga idejében” – fogalmazott.

A kormányfő a szavazás előtt elismerte, hogy az egyebek mellett nyugdíjcsökkentést és adóemelést tartalmazó javaslatcsomag távol áll pártja korábbi ígéreteitől, azonban – mint mondta – ez az egyetlen esély Görögország számára ahhoz, hogy újabb mentőhitelhez juthasson.

A görög kormány az európai partnereknek ígért, hároméves időtartamra szóló intézkedésekért cserébe egy újabb, 53,5 milliárd eurós kölcsönt remél.