Egy kilométernél is több a világ legmagasabb épülete

A 2019-re elkészülő torony kenterbe veri a Burdzs Kalifát és a Kingdom Towert is.

Jelen pillanatban még e két épület büszkélkedhet a világ legmagasabbjainak járó címmel. A Burdzs Kalifa, vagy más néven Dubaj Torony 828 méteres magasságával, amivel átadásakor, 2010. január 4-én még a világ legmagasabbja volt, hamarosan csupán a második lehet a Kingdom Tower mögött.

Ez utóbbinak a magassága – amennyiben elkészül – meghaladja majd az egy kilométert. Jelen állás szerint az építkezés megkezdését elhalasztották, így az, hogy a világ következő legmagasabb épülete mikor készül el Szaud-Arábiában, egyelőre bizonytalan.

És még el sem készült és csak tervekről ismerjük, már meg is érkezett a trónkövetelő: a maga 1050 méteres magasságával a 2019-ben elkészülő Azerbajdzsán Torony lehet a világ legmagasabbja. Ha minden a tervek szerint halad – és már miért is ne haladna – a szuperfelhőkarcoló 50 méterrel magasabb lesz, mint a Kingdom Tower: a Khazar szigetekre tervezett üveg és fém toronynak összesen 189 emelete lesz és várhatóan 2 milliárd dollárba kerül majd.

Forrás: hir24.hu