Halálos áldozatai is vannak az Egyesült Államokat sújtó viharoknak

Halálos áldozatai is vannak az Egyesült Államok középnyugati részét sújtó viharoknak, amelyekben több tornádó is kialakult – közölték a hatóságok szerdán.

Indiana állam Geneva városában egy négyéves gyermek veszítette életét, amikor egy fa zuhant otthonukra – olvasható a rendőrség közleményében. Az állam egy másik településén vizsgálják, hogy egy halálos áldozatot követelő lakásrobbanásban szerepet játszott-e a károkat okozó viharos időjárás.

Mike DeWine, Ohio állam kormányzója arról számolt be, hogy egy kistelepülésen az elárasztott utak miatt a mentők nem értek ki egy beteghez, aki ezért életét vesztette. A politikus közölte, hogy a Nemzeti Gárda katonáit is bevetették a viharokhoz kapcsolódó mentési feladatokra.

Az Ohio állambeli Cleveland közelében egy börtönlétesítményt ért villámcsapás következtében 16 fogvatartott sérült meg – közölte a büntetésvégrehajtási intézmény. Állapotukról egyelőre nem adtak hírt.

Chicago térségéből az amerikai Országos Meteorológiai Szolgálat három tornádó, azaz pusztító erejű forgószél kialakulásáról adott ki jelentést.

A szerda reggeli adatok szerint 700 ezer háztartásban volt áramszünet Indiana, Illinois, Ohio és Kentucky államban az ítéletidő okozta károk miatt.

Az előrejelzések szerint a következő napokban folytatódnak a jelentős esőzések a középnyugat államaiban, valamint az Appalache-hegység középső részén, ami növeli jelentősebb árvizek kialakulásának esélyét.

Forrás: MTI

Nyitókép: NBC4i

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →