Egyiptomi elnökválasztás – Szíszi a győztes

Abdel-Fattáh esz-Szíszi Egyiptom következő elnöke – derül ki a csütörtöki, nem hivatalos részeredményekből, miután majdnem az összes leadott szavazatot összeszámlálták.

A volt hadsereg-főparancsnok győzelmét ellenfele, Hamdín Szabbáhi is elismerte.

Az an-Níl állami hírtévé arról adott hírt, hogy a jelenlegi adatok szerint a szavazók mintegy 93,9 százaléka voksolt Szíszire. Szabbáhi pedig mindössze a szavazatok 3 százalékát kapta. A leadott voksok 3,7 százaléka volt érvénytelen.

Az al-Ahrám című kormányközeli napilap internetes oldalán közel 97 százalékra teszi Szíszi támogatottságát. A közölt részeredményeket az al-Ahrám szerint a voksolást felügyelő bírák az ország mind a huszonhét tartományában megerősítették.

A legalacsonyabb, nem egész 17 százalékos részvételt a líbiai határ menti Matrúh tartományban jegyezték, míg a legtöbben (64 százalék) a Nílus-deltában fekvő Manúfíja körzetben szavaztak.

A voksoláson a hivatalos közlések szerint az 54 millió jogosult 47 százaléka vett részt, amely rosszabb arány, mint a Murszi által megnyert 2012-es elnökválasztásé volt. Akkor a szavazópolgárok 52 százaléka járult az urnákhoz.

Szíszi baloldali vetélytársa egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „a voksolás alatti számtalan szabálysértés ellenére elfogadom a nép akaratát arra nézve, hogy ki irányítsa Egyiptomot.” Hamdín Szabbáhi kijelentette, hogy nem vállal szerepet a következő kormányban, de folytatja harcát mind a terroristák, mind pedig az önkényuralom ellen.

Szabbáhi az arab szocializmust meghirdető Gamal Abdel Nasszer néhai államfő ideológiai követőjeként támogatta az iszlamista Mohamed Murszi elnök Szíszi által levezényelt tavaly júliusi megbuktatását. Ugyanakkor vehemensen támadja a hadsereg által hatalomba emelt átmeneti kormány intézkedéseit, amelyek az ellenzék mozgásterének jelentős korlátozását vonták maguk után.

A Murszit pártoló Nemzeti Szövetség a Törvényesség Támogatásáért nevű csoport, amely az iszlamista elnök megbuktatását követő rendszeres tömegtüntetések egyik fő motorja volt, egy csütörtöki sajtóközleményben kijelentette, a „gyenge részvételi arány” azt bizonyítja, hogy az egyiptomi nép elutasítja az „államcsínyt”.

Mind az Arab Liga, mind az Afrikai Unió, mind az Európai Unió választási megfigyelő missziói sajtótájékoztatót tartottak csütörtökön. Az Afrikai Unió a biztonsági erők teljesítményét magasztalta, amelynek köszönhetően a választások különösebb incidensek nélkül zajlottak. Az Arab Liga illetékese csupán kisebb rendellenességeket említett, például, hogy egyes szavazóhelyiségekben nem festették meg pirossal az ujját azoknak, akik leadták szavazatukat. Az Európai Unió missziójának vezetője szerint is az előírásoknak megfelelően folyt a voksolás, azonban bírálatokat is megfogalmazott, s rámutatott, hogy a „gyülekezési jog és a véleménynyilvánítás szabadsága aggodalomra okot adó területek”.

Forrás: MTI/Vajdasag.ma