TikTok USA

Elérhetetlen lesz az USA-ban a WeChat – a TikTok novemberig haladékot kapott

A novemberi haladék a TikTok kínai tulajdonosa és az Oracle közötti megállapodás lehetőségét sejteti.

Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztere, Wilbur Ross bejelentette: vasárnaptól nem lehet letölteni a kínai tulajdonban álló WeChatet és a TikTokot az USA területén. A kínai Facebookként is emlegetett közösségi oldal, a WeChat elbúcsúzhat az amerikai felhasználóktól, és már vasárnaptól teljesen elérhetetlenné válik minden szolgáltatás, beleértve az átutalási funkciókat is az applikáción keresztül.

A TikTok ugyanakkor november 12-ig haladékot kapott, hogy a felmerült nemzetbiztonsági kockázatokat jelentő körülményeket megszüntesse. Ez azt sejteti, hogy a korábbi öszvér megoldás, vagyis a TikTok amerikai leányvállalatának nem teljes, hanem részleges értékesítése és az ügyféladatok megbízható partnernek, vagyis az amerikai Oracle-nak való kiszervezése működhet, és megkaphatja Trump elnöktől a jóváhagyást.

A kereskedelmi minisztérium pénteki közleménye szerint a Kínai Kommunista Párt világossá tette, hogy ezekkel az alkalmazásokkal befolyásolni akarja az Egyesült Államok nemzetbiztonságát, külpolitikáját és gazdaságát is. Az érintett alkalmazások funkcióinak jelentős csökkentésével, illetve a hozzáférés lehetőségének kiküszöbölésével a szövetségi kormány a felhasználókat védi – teszi hozzá a közlemény.

Wilbur Ross kereskedelmi miniszteri kifejti: a mai intézkedések ismét bizonyítják, hogy Trump elnök mindent meg fog tenni, ami a hatalmában áll, hogy garantálja a nemzet biztonságát, és megvédje az amerikaiakat a Kínai Kommunista Párt fenyegetéseitől.

Az elnök utasításának megfelelően a kereskedelmi minisztérium jelentős lépéseket tett, hogy „felvegye a harcot Kína amerikaiak személyes adatainak rosszindulatú gyűjtésével kapcsolatban úgy, hogy közben a nemzeti értékeket, a demokratikus szabályokon nyugvó normákat és a szövetségi törvényeket és szabályokat erőteljes érvényesítését hirdesse” – fogalmaz a minisztériumi közlemény.

Miközben a WeChat és a TikTok által jelentett fenyegetés nem teljesen azonos, mégis nagyon hasonló. Mindkettő nagyszámú felhasználói adatot gyűjt össze, beleértve a hálózati aktivitást, a tartózkodási adatokat, a böngészési és keresési előzményeket. Mindkét alkalmazás része a Kínában egybeforró civil-katonai életnek, és egyben a Kínai Kommunista Párt hírszerző szervezeteivel való, kötelező együttműködésnek is. Mindez azt eredményezi, hogy a WeChat és a TikTok elfogadhatatlan kockázatot jelent az amerikai nemzetbiztonságra nézve.

Forrás: hirado.hu